A diákok idén nyáron is a feldolgozóiparban, a gyártószektorban, a kereskedelemben, valamint a vendéglátás, a mezőgazdaság és turizmus területén tudnak majd a legnagyobb számban dolgozni. Idén nyáron a munkát vállaló
Kategória: Munkaerőpiac
Munkaerőpiaci trendek, statisztikák és elemzések. Tudd meg, mely területeken van hiány vagy túlkínálat!

Segít az ITmapSegít az ITmap
Az informatikai szektor évek óta küzd komoly munkaerőhiánnyal hazánkban is ez a helyzet. Globálisan pedig több millió szakember hiányzik ebből a szegmensből, miközben egyre több olyan termék és szolgáltatás jelenik

Bevált kérdések az állásinterjúnBevált kérdések az állásinterjún
Most, hogy a vakcina már széles körben elérhető hazánkban is, egyre több munkáltató szeretné, ha a munkavállalóik legalább részben visszatérnének az irodákba. Számtalan munkavállaló veszítette el az állását a járvány

Sokan elhagynák az egészségügyi pályátSokan elhagynák az egészségügyi pályát
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara országos elnökségének véleménye szerint a szakdolgozói társadalom mind anyagi, mind erkölcsi értelemben többet érdemel – áll a közleményükben. Az egészségügyi szakdolgozók 18 százaléka a közeljövőben

Többet kereshetnek idén a diákokTöbbet kereshetnek idén a diákok
2021 nyarán a diákok már akár 5–10 százalékkal is többet kereshetnek, mint két évvel ezelőtt. „Június 15-én a közoktatásban is véget ért a tanév, a nyári vakációval együtt megkezdődött a

Elmennének az ápolók az egészségügybőlElmennének az ápolók az egészségügyből
Mától újra felmondhatnak az egészségügyi dolgozók, ápolók. Tavaly november óta rendelet tiltotta az egészségügyi dolgozóknak, hogy felmondjanak, a szabály eltörléséről június 8-án jelent meg a közlönyben a rendeletmódosítás. A szakdolgozók

Javuló munkaerőpiaci helyzetJavuló munkaerőpiaci helyzet
Magyarországon 607 munkáltatót kérdeztek meg harmadik negyedéves munkaerő-felvételi szándékáról. A következő negyedévben a hazai munkáltatók 12 százaléka tervezi bővíteni munkaerőkeretét, míg csökkentést csak 4 százalékuk tervez. A ManpowerGroup munkaerőpiaci előrejelzése

Az alkalmazottak érzelmeit is figyelikAz alkalmazottak érzelmeit is figyelik
Kínában egy figyelő programmal ellenőrzik a dolgozókat, azonnal értesíti a rendszer a munkaadókat, ha az alkalmazott egy videót néz, vagy épp álláshirdetéseket böngész. Sőt, valós idejű képet közvetít a főnöknek,

Pozitív tendencia a cégek tervezésébenPozitív tendencia a cégek tervezésében
A következő negyedévben a hazai munkáltatók 12 százaléka tervezi bővíteni munkaerőkeretét, míg csökkentést csak 4 százalékuk tervez. A ManpowerGroup munkaerőpiaci előrejelzése 8 százalékos létszámbővítési mutatót tartalmaz a harmadik negyedévre, ez
