Pozitív tendencia a cégek tervezésében

A következő negyedévben a hazai munkáltatók 12 százaléka tervezi bővíteni munkaerőkeretét, míg csökkentést csak 4 százalékuk tervez. A ManpowerGroup munkaerőpiaci előrejelzése 8 százalékos létszámbővítési mutatót tartalmaz a harmadik negyedévre, ez a munkaerőpiaci bővítési szándék olyan magas szintjét mutatja, amilyen legutóbb 2019 első negyedévében volt.

A munkaerő-közvetítő cég a világ 43 országában 45 ezer munkáltató körében végzi negyedévente reprezentatív felmérését, ennek keretében Magyarországon 607 munkáltatót kérdeztek meg harmadik negyedéves munkaerő-felvételi szándékáról. A következő negyedévben a hazai munkáltatók 12 százaléka tervezi bővíteni munkaerőkeretét, míg csökkentést csak 4 százalékuk tervez. Az ebből képzett 8 százalékos létszámbővítési mutató 6 százalékponttal haladja meg az előző negyedévit, egy évvel korábban pedig értéke mínusz 6 százalék volt. A megkérdezettek 83 százaléka nem tervez változást, egy százalék nem tudott még válaszolni erre a kérdésre. A 43 országra kiterjedő globális előrejelzés alapján Hong Kongon kívül mindenütt az alkalmazotti létszám bővülésére számítanak, a magyarországi kilátások a 43-as listán a 25. helyen állnak. “Friss adataink azt mutatják, hogy a cégek már egyértelműen a járvány utáni gazdasági kihívásokra, a várható konjunktúra igények kielégítésére készülnek” – mondta Fehér Tamás, a ManpowerGroup ügyvezető igazgatója a közlemény szerint.A magyarországi felmérés alapján a legnagyobb felfutást (17 százalék) az étterem-vendéglátás szektorban várják. A nagy- és kiskereskedelemben, a pénzügyi és üzleti szolgáltatások területén átlag feletti a munkáltatók várakozása (11 százalék), a gyártás területén átlag körüli, az építőiparban mindössze 3 százalék. A regionális eltérések is jelentősek: a legszélesebb körű létszámbővülést a Közép-Magyarországi Régióban (18 százalék) a legalacsonyabbat a Dél-Alföldön (3 százalék) és Nyugat-Magyarországon (2 százalék) mutatta a felmérés.A létszámnövelés tervezett aránya a közepes, 50 fő feletti és a nagy, 250 fő feletti cégeknél a legnagyobb: 12, illetve 14 százalékos. A felmérésben a válaszadók 77 százaléka mondta azt, hogy nehezen talál megfelelő munkaerőt bizonyos állásokra, ez az évtized legmagasabb ilyen értéke. A legnagyobb hiányt e szempontból a gyártás-termelés, a működtetés-logisztika, az adminisztráció-irodai támogatás és az IT-adatkezelés területén jelezték.

Forrás: piacesprofit.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük