Agrártermelőket, hajléktalanokat is érint az a határokon átnyúló projekt, melyeben a Szent István Egyetem is részt vesz. Többek között szorosabb kapcsolatot teremtenek a termelők, a vásárlók, a vendéglátóhelyek és az
Kategória: Munkaerőpiac
Munkaerőpiaci trendek, statisztikák és elemzések. Tudd meg, mely területeken van hiány vagy túlkínálat!

Több ezer dolgozót érintő változás SárváronTöbb ezer dolgozót érintő változás Sárváron
Dolgozóktól származik az információ, miszerint akár kétezer dolgozójától is megválhat a sárvári üzem. Az egyik gyártósort a kikerült információk szerint Ukrajnába viszik ki. Jelentős létszámleépítés készülhet a Flex sárvári üzemében.

Hol tart a magyar munkaerőpiac?Hol tart a magyar munkaerőpiac?
Különleges képet mutat a magyar munkaerőhelyzet. Egyrészt csoportos létszámleépítések, másrészt foglalkoztatottság növekedés árnyalja a képet. A szakértők szerint javulást többek között a fogyasztás növekedése és az export fellendülése hozhat. A

Állásbörze BudapestenÁllásbörze Budapesten
Sokat dolgoznak a magyarok, de nem mindig elég hatékonyan. Fontos lenne a munka és a magánélet jobb összehangolása is- többek között erről beszélt a főváros polgármestere az állásbörzén. A munka

Változó nyugdíjjárulék a szakértő szemévelVáltozó nyugdíjjárulék a szakértő szemével
A magyar nyugdíjrendszer finanszírozhatóságát is érinti az úgynevezett járulékplafon megfizetése, amely most látótérbe került. A nyugdíjszakértő elemzi ennek hatásait a jövőre nézve. Volt idő, amikor a magasabb keresetűeknek egy bizonyos

Egyre nehezebb állást találni az amerikaiaknálEgyre nehezebb állást találni az amerikaiaknál
Több körülmény is átrendezi a munkaerőpiacot az amerikaiaknál, a mesterséges intelligencia térnyerése is közrejátszik a folyamatokban. A tapasztalatok azt mutatják, hogy megnőtt az állás megtalálására szánt idő. Az amerikai gazdaság

Kemény büntetés a dolgozók veszélyeztetése miattKemény büntetés a dolgozók veszélyeztetése miatt
Munkavédelmi hiányosságok miatt marasztalták el a MÁV-ot. Hiányzó védőfelszerelések, védőoltás biztosításának elmaradása szerepelt a bírság indokai között. A munkavédelmi hatóság 54 millió forintos bírságot szabott ki a MÁV Személyszállítási Zrt.-re,

Elindult a fellendülés a munkaerőpiaconElindult a fellendülés a munkaerőpiacon
Elindult egy kedvező folyamat a magyar munkaerőpiacon, az ország minden régiójában növekvő foglalkoztatottságot várnak a cégek. Felgyorsultak a munkaerőfelvételi folyamatok. 2026 negyedik negyedévében a magyar munkáltatók 37 százaléka tervezi bővíteni

Több száz dolgozót küldenek elTöbb száz dolgozót küldenek el
Már az elbocsátások feltételeiről tárgyalnak a győri nagy autógyártó cégnél a vállalat és az érdekvédelmi szervezetek. Miután több száz dolgozóról van szó, a térség komoly munkaerőpiaci krízisre számíthat. December 31-ével

