A martfűi növényolajgyárban minden eddigit meghaladó fejlesztést hajtanak végre közel kilenc milliárd Ft-ból. Új feldolgozó egység épül, ahol ellsősorban hazai alapanyagból napraforgó-alapú növényi takarmány-alapanyagot állítanak elő. A beruházást a Bunge
Kategória: Munkaerőpiac
Munkaerőpiaci trendek, statisztikák és elemzések. Tudd meg, mely területeken van hiány vagy túlkínálat!

Hol vannak a magyar munkások ?Hol vannak a magyar munkások ?
Kevesebb a magyar dolgozók száma, derül ki a Központi Statisztikai Hivatal friss jelentéséből. 2018 harmadik negyedévében 4,486 millió foglalkoztatott volt a 15-74 éves korosztályban, ami a második negyedévhez képest mindössze

A brit jegybank döntésére várvaA brit jegybank döntésére várva
A britektől várják a munkaerőpiaci adatokat a héten, itthon pedig a harmadik negyedéves foglalkoztatási adatok lesznek ismertek. Az USA-ban szintén a héten közli a statisztikai hivatal a fogyasztói bizalmi index

Változások jövőre az adózásbanVáltozások jövőre az adózásban
Izer Norbert az adóügyekért felelős államtitkár újságírói kérdésekre válaszolva mondta el, hogy 2019-ben több tízmilliárdos köztehercsökkentésre lehet számítani. Segítik a nyugdíjasok elhelyezkedését, a családok anyagi boldogulását, a kisvállalkozások fejlődését és

Mintegy hétezer állást szüntetnek meg a minisztériumokbanMintegy hétezer állást szüntetnek meg a minisztériumokban
Az állam nyomon követi és segíti az állásvesztőket a minisztériumoknál, külön programiroda segíti majd a dolgozókat, akiknek megszűnik az állásuk. Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető

Megbetegedések a munkahelyen – hogyan csökkenthetőek az ártalmakMegbetegedések a munkahelyen – hogyan csökkenthetőek az ártalmak
Amelyik cég odafigyel a munkahelyi ártalmak megelőzésére, úgy tűnik jó befektetést csinál., ugyanis így a cég versenyképessége is megmarad. A Pénzügyminisztérium munkaerőpiacért és vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára Marczinkó Zoltán

Emelik a kifizetéseket az unióban- több jut ösztöndíjakra isEmelik a kifizetéseket az unióban- több jut ösztöndíjakra is
Megszavazta az Európai Parlament (EP) a 2019-es uniós költségvetésről szóló álláspontját, amely szerint a képviselők az Európai Bizottság eredeti javaslatához képest mintegy 600 millió euróval magasabb összegre, 149,3 milliárd euróra

Kevesebb álláskeresőKevesebb álláskereső
Az elmúlt egy év alatt több mint 6 százalékkal csökkent az álláskeresők száma hazánkban. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatai azt mutatják, hogy a szeptember végén 251 000 álláskereső volt,

Fogják a magyar dolgozókat az osztrákokFogják a magyar dolgozókat az osztrákok
Már Ausztriában is komolyan érzékelhető a munkanélküliség, a munkaerőpiac feszített. Ezért aztán a kinn dolgozó magyarokat ráígért magasabb bérrel tartják ott. Szalai Piroska, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány kuratóriumi elnöke szerint

