A mérnök informatikusok átlagbére 440 ezer ft is lehet, ezért is népszerű ez a szakma. Míg 2014-ben 4 945 fő jelentkezett erre a szakra, addig 2018-ban már 6 358 fő
Kategória: Munkaerőpiac
Munkaerőpiaci trendek, statisztikák és elemzések. Tudd meg, mely területeken van hiány vagy túlkínálat!

Újabb cég jelentette be, mi a tervük a 400 órás túlmunkávalÚjabb cég jelentette be, mi a tervük a 400 órás túlmunkával
Az elmúlt héten a Spar és a Tesco is jelezte, nem kívánnak élni a túlmunkával. Most a Media Markt jelentette be: eddig sem használták ki a 250 órás keretet. Ugyanakkor

Emelt aminimálbéren az AldiEmelt aminimálbéren az Aldi
Növelte a kezdő fizetéseket az Aldi. Az álláshirdetéseiből látszik, hogy korrigálta a boltlánc a januártól megemelt béreket, ami összefügg az Erzsébet utalványokkal is. Az Aldi még decemberben közölte, hogy az

Nagy az érdeklődés az ingyenes sofőrképzés irántNagy az érdeklődés az ingyenes sofőrképzés iránt
Sokan érdeklődnek az ingyenes sofőrképzés iránt. Varga Mihály pénzügyminiszter elmondta: a munkaerő-utánpótlás miatt évente ötszáz–ezer új gépjárművezető munkába állása szükséges a meglévő hiány pótlása mellett. Négyezren szerezhetnek térítésmentesen nehézgépjárműre szóló

Jobb feltételek a megváltozott munkaképességűek számáraJobb feltételek a megváltozott munkaképességűek számára
Januártól javulnak a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási feltételei. Az eddigi 32 ezer helyett, többszázezer munkavállaló után vehető igénybe a szociális hozzájárulási adókedvezmény. A rehabilitációs hozzájárulás 8 százalékos növekedése – személyenként 1

Intenzíven keresik a munkavállalókatIntenzíven keresik a munkavállalókat
Az üzletláncok weboldalai tele vannak álláshirdetésekkel, pedig az eddigi tapasztalatok azt mutatták, januárban, februárban pang a munkaerőpiac ezen a területen. A kiskereskedelemben a boltosok keresik a munkaerőt, bolti eladókat, pénztárosokat,

Nőtt a kínai és az ukrán munkások száma MagyarországonNőtt a kínai és az ukrán munkások száma Magyarországon
A statisztikák szerint 2017-ben nagymértékben nőtt a kínai és az ukrán munkások száma hazánkban, a munkaerőhiány egyik fő megoldási lehetőségét úgy tűnik, a külföldi munkavállalók jelentik. A magyar kormány tervei

Kevés a bolti eladóKevés a bolti eladó
Az egész unió területén keresik a bolti eladókat, nagy a hiány belőlük itthon is, de Németországban, Angliában úgyszintén. Az eladók bére külföldön, illetve az említett országokban jóval magasabb, mint hazánkban.

Hazafelé csábítják az erdélyi fiatalokatHazafelé csábítják az erdélyi fiatalokat
Romániában ingyen WIFI-vel és ingyen telekkel csábítgatják haza a külföldön dolgozó fiatalokat. Külföldről hazatérő fiatalok példájával ösztönzi az elvándorolt sepsiszentgyörgyiek hazatérését az önkormányzat. A sikersztorik mellett még nagyobb vonzerőt jelenthet,

