Gyakran előfordulnak Magyarországon olyan helyzetek a munkaerőpiacon, dacára a munkaerőhiánynak, hogy dolgozókat bocsátanak el. A 2020. évi költségvetés alapján az állam csökkenti a Nemzeti Foglalkoztatási Alap kiadásait. A Policy Agenda
Kategória: Gazdaság
Gazdasági hírek és elemzések a munka világára gyakorolt hatásukról. Trendek, válságok és lehetőségek munkavállalók számára.

Becsukja kapuit a Bige SzolnokonBecsukja kapuit a Bige Szolnokon
Kétszázötven családnak nyújt megélhetést a Bige szolnoki gyára, azonban szabálytalanság miatt úgy tűnik be kell zárnia. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság május 31-én hozott határozatot arról, hogy a magyar milliárdos

A magángondoskodás, a megtakarítás elengedhetetlen lenneA magángondoskodás, a megtakarítás elengedhetetlen lenne
Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke nemrég egy interjúban arról beszélt: megfontolandó lenne, hogy a munkáltatók a fizetések egy részét nem közvetlenül a dolgozónak utalnák át, hanem egy megtakarítási számlára.

Fontos a tapasztalat, amivel az ötven felettiek rendelkeznekFontos a tapasztalat, amivel az ötven felettiek rendelkeznek
Szakemberek szerint az ötven felettiekre nagy szükség lenne a munkaerőpiacon, mert nagy tapasztalattal rendelkeznek. Ha nem tudatosítjuk, hogy micsoda értéket jelenthetnek a munkaerőpiacon, akkor a figyelmen kívül hagyásukkal veszteség éri

Magas szinten az infláció, mit hozhat az árnyomás?Magas szinten az infláció, mit hozhat az árnyomás?
Magyarországon idén májusban 3,9 százalékos volt az infláció, ez stagnálást jelent, ugyanakkor a fontosabb mutató, a maginfláció 4 százalékra gyorsult. Ezért a jegybanktól újabb enyhe szigorítás várható. Továbbra is magas

Több áruházát bezárja a TescoTöbb áruházát bezárja a Tesco
Gondokkal küszködik a Tesco, ugyan rendbe hozta a Lidl és az Aldi által megszorongatott hazai, azaz brit hálózatát, de a második és a harmadik piac, a thaiföldi és lengyel nem

Sorra veszik föl a hiteleket a magyarokSorra veszik föl a hiteleket a magyarok
A számok azt mutatják, hogy a magyarok nagy ütemben vesznek föl hiteleket, így nő a lakosság eladósodottsága. Magyar Nemzeti Bank adatai szerint lakáshitelből az év első négy hónapjában 333,6 milliárd

A mexikói vámok hazánkra is hathatnakA mexikói vámok hazánkra is hathatnak
Az USA elnöke vámot vetett ki június 10-től az a mexikói importárukra, amelynek egy komoly szelete az autóimport. A győri Audinak pedig a mexikói gyárak fontos partnerei. Ennek érzékelhető hatásai

Közel 5 millió magyar a munkaerőpiaconKözel 5 millió magyar a munkaerőpiacon
2019-ben a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 492 ezer volt, 47 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 1,0 százalékponttal 69,8 százalékra emelkedett – jelentette szerdán

