Ahhoz, hogy a járvány után talpra állítsuk a gazdaságot, mindenkire szükség van – jelentette ki Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára. Szerinte mintegy 75 ezer
Ahhoz, hogy a járvány után talpra állítsuk a gazdaságot, mindenkire szükség van – jelentette ki Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára. Szerinte mintegy 75 ezer
A szomszédos Ausztriában lassul a járvány, a rendszabályokon is lazítanak, de a kijárási korlátozás továbbra is érvényben van. A kereskedelmi egységek egy része már kinyithat, májustól pedig az éttermek, szállodák
Az operatív törzs keddi tájékoztatóján jelentették be, hogy mely szektorok kapnak támogatást. Nagy István agrárminiszter tájékoztatójában elmondta: a könnyebb hitelhez jutást segíti, hogy a hitelhez nyújtott kezességek esetében is könnyítések
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet felmérése szerint a második világháború óta nem volt ilyen súlyú gazdasági válság Magyarországon, mint most van a koronavírus járvány miatt. Az USA-ban két hét alatt több
A járvány elmúltával fontos szerep hárul az informatikusokra a gazdasági szektor fellendítésében. Körükben készült egy felmérés arról, hogyan élik meg napjaink gazdasági változásait. A kutatás során 919 szakmabeli nyilatkozott. Az
A sopronkövesdi Autoliv gyár három műszakban termel, szűkített kapacitással működnek húsvétig. Most részlegesen újraindították a termelést. Közel kétszázan dolgoznak a 2200 munkavállalóból, közben a gyár felmondta a szerződését a munkaerő-kölcsönző
Egyre többen veszítik el a munkájukat a koronavírus okozta járvány miatt. Számukra a szakemberek szerint egyetlen út maradt, ha alkalmazkodnak a megváltozott helyzethez. Egy munkaerő szervezéssel foglalkozó szakember is megerősítette
A szakemberek szerint úgy tűnik mégsem jó alternatíva a mezőgazdaságban foglalkoztatni a járvány miatt elbocsátott dolgozókat. A nagyobb mezőgazdasági vállalkozásoknak mindössze 5 százaléka képes nagy számban fogadni új munkavállalókat, a
Egymilliárd forint értékben készpénzt, luxusautókat, ingatlanokat foglalt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A fényűző körülmények között élő bűnözők a munkavállalók után fizetendő közterheket csalták el, csaknem kétmilliárd forint kárt