A magyar emberek számára a járvány okozta nehéz gazdasági helyzetben a munkahelyük megtartása mellett a jelenlegi bérük megtartása is nagyon fontos. A globális járványhelyzet hatására átalakuló munkaerőpiacon minden eddiginél fontosabbá
Kategória: Gazdaság
Gazdasági hírek és elemzések a munka világára gyakorolt hatásukról. Trendek, válságok és lehetőségek munkavállalók számára.

A tavalyi évben hat százalékos volt a gazdaság visszaeséseA tavalyi évben hat százalékos volt a gazdaság visszaesése
A 2020-ban a harmadik negyedéves GDP azt mutatja, hogy a gazdaság, ha hagyjuk, akkor ténylegesen helyre tud állni. Minden esélyünk megvan arra, hogy a gazdasági növekedést idén akár 6 százalék

Közelednek az álláspontok a minimálbér összegérőlKözelednek az álláspontok a minimálbér összegéről
Hosszas tárgyalások után, most úgy tűnik, közelednek az álláspontok a minimálbér összegéről. A vállalkozók és a szakszervezetek decemberben annak ellenére nem tudtak megegyezni az idei minimálbér összegéről, hogy folyamatosan közeledtek

Támogatják a vállalkozásokatTámogatják a vállalkozásokat
Öt milliárd forint keretösszegű pályázat keretében pályázhatnak forrásra a hátrányos helyzetű vállalkozások a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban. A Hátrányos helyzetű településeken működő mikro- és kisvállalkozások fejlesztéseinek támogatása című pályázatban

Segítik a magyar vállalatok talpraállásátSegítik a magyar vállalatok talpraállását
Új rugalmas finanszírozási forrást kínálnak a magyar vállalatok számára, az olyan problémák leküzdéséhez, mint az alacsony likviditási tartalék, a finanszírozási alternatívák korlátozottsága, valamint a beruházási források hiánya. Az Európai Beruházási

Folytatódnak a minimálbér tárgyalásokFolytatódnak a minimálbér tárgyalások
Még mindig nincs megegyezés a minimálbér összegéről a tárgyalófelek között, de némi megegyezési hajlam már látszik. Az elmúlt hét péntekén újabb egyeztetés zajlott az idei minimélbér összegéről a munkáltatók és

Változások a járulékok fizetésébenVáltozások a járulékok fizetésében
Az idei évben nem változtak a munkabérre vetített járulékok és adók, nőtt viszont az egészségügyi szolgáltatási járulék összege. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette honlapján azokat a járulékokat, melyek

Optimisták a háztartásokOptimisták a háztartások
Látható jelei vannak annak, hogy a háztartások bizakodóak a gazdasággal kapcsolatban az idén, kedvezőbbek lettek a várakozások a munkaerőpiaccal kapcsolatban. Már az elmúlt év decemberében javult a lakosság és a

A magyar munkaerőpiac ellenállónak bizonyultA magyar munkaerőpiac ellenállónak bizonyult
A magyar munkaerőpiac ellenálló volt a koronavírus-járvány őszi, második hullámának elején – kommentálták a KSH legfrissebb adatait az MTI-nek nyilatkozó elemzők. A Központi Statisztikai Hivatal közlése szerint tavaly novemberben a
