Újabb segítséget kapnak a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztatók. Szeptember 10-ig lehet pályázatokat beadni a Foglalkoztatás 2020 programban, amelyben 182 millió forint érhető el megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának támogatására – mondta az
Kategória: Álláskeresés
Álláskeresési stratégiák, önéletrajz és interjútippek, hogy gyorsabban és hatékonyabban találj munkát, ami hozzád illik.

Javul a foglalkoztatottság hazánkbanJavul a foglalkoztatottság hazánkban
Magyarországon kedvezőbb a munkaerőpiaci helyzet, mint Európa más országaiban. Egyes szakértők szerint a kedvező munkaerőpiaci folyamatok a gazdaságvédelmi akcióterv intézkedéseinek is köszönhetők. Négymillió 457 ezer magyar embernek volt állása júniusban

Még mindig keresnek iskolaőröketMég mindig keresnek iskolaőröket
Fontos az alkalmasság az iskolaőröknél, miután nagy részük nem felel meg a követelmények, megkezdődött a képzésük. Budapesten bruttó 230 ezer forintot keresnek, és évi 200 ezer forintos cafeteria és utazási

Több a diplomás munkavállalóTöbb a diplomás munkavállaló
A nyelvvizsga elengedésének köszönhetően, 81 ezren már át is vehették a diplomájukat, s várhatóan így jóval több diplomás jelenik meg a munkaerőpiacon. A Magyar Nemzet információi szerint főként bölcsész- és

Javul a foglalkoztatottságJavul a foglalkoztatottság
Lassan, de biztosan javult a munkaerőpiaci helyzet, nőtt a foglalkoztatottak száma Magyarországon. Négymillió 457 ezer magyar embernek volt állása júniusban a KSH július közepén közzétett adatai szerint. Mindez azt jelenti,

Mi lesz az álláskeresők ellátásával ?Mi lesz az álláskeresők ellátásával ?
Több mint százezren veszítették el állásukat a koronavírus járvány ideje alatt, ugyanakkor kevés a pénz a munkaerőpiaci kiadásokra a költségvetésben, az év hátralévő részére már csak egy hónapra elegendő pénz

Egyre kevesebb álláskeresőEgyre kevesebb álláskereső
Egyre csökken azok száma, akik állást keresnek, s mindez a munkahelyteremtő bértámogatási programnak köszönhető. A program csaknem 38 900 új munkahely létrejöttét segítette.Az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért

Álláshirdetési tapasztalatok a járvány idejénÁlláshirdetési tapasztalatok a járvány idején
Magyarországon mintegy 400 ezer új munkanélkülit prognosztizáltak, de a jelek szerint csak év végén várható a munkanélküliségi csúcs, és 2021 negyedik negyedévére fogunk visszatérni a 2020 januári számokhoz. Ez a

Díjmentes online képzés fiataloknakDíjmentes online képzés fiataloknak
Két nagy cég, díjmentes online képzéssel segíti július 13-án a munkakereső fiatalokat. A Google Magyarország Grow with Google és a Coca-Cola Magyarország #énjövőm programja a fiatalok munkába állását hivatott segíteni.

