Tele van a munkaerőpiac

A KSH adatai szerint 2018  december és 2019  február közötti időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 168 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 3,6 százalék volt. A foglalkoztatottak 4 millió 497 ezren voltak, ami 56 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. Foglalkoztatottság szempontjából mindkét nem esetében javulás figyelhető meg, többen vannak viszont a munkanélküli férfiak, mint a nők. csökkent a közfoglalkoztatottak száma.

A foglalkoztatottak létszáma 1,3 százalékkal magasabb, 4 millió 497 ezer fő volt tavaly december és idén február között az egy évvel korábbihoz képest. Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 80, a külföldi telephelyen dolgozóké 16 ezer fővel nőtt, ugyanakkor a magukat közfoglalkoztatottnak vallók száma 39 ezer fővel lett kevesebb – áll a KSH jelentésében. A foglalkoztatottak közül 4 millió 428 ezren tartoztak a 15–64 évesek közé, amely korcsoportban a foglalkoztatási arány 1,1 százalékponttal, 69,8 százalékra emelkedett. A 15–64 éves férfiak körében a foglalkoztatottak létszáma 29 ezer fővel (1,2 százalékkal), 2 millió 430 ezer főre, míg a foglalkoztatási rátájuk 1,2 százalékponttal, 77,1 százalékra nőtt. A 15–64 éves nők körében a foglalkoztatottak száma 12 ezer fővel, 1 millió 998 ezer főre, foglalkoztatási rátájuk pedig 0,9 százalékponttal, 62,6 százalékra nőtt.A fiatal (15–24 éves) korcsoport foglalkoztatottsága mintavételi hibahatáron belül változott, a foglalkoztatottak száma 293 ezer fő, a foglalkoztatási ráta pedig 28,9 százalék volt. Az úgynevezett legjobb munkavállalási korú (25–54 éves) népességben a foglalkoztatottak száma 36 ezerrel, 3 millió 434 ezer főre, a foglalkoztatási rátájuk 0,5 százalékponttal 84,3 százalékra nőtt. Az idősebb (55–64 éves) korosztályban a foglalkoztatottak létszáma 701 ezer fő volt, a foglalkoztatási ráta 55,8 százalékra emelkedett. A 20–64 éves korcsoport esetében – amely az Európa 2020 stratégiában meghatározott foglalkoztatási célok alakulásának megfigyelési köre – a foglalkoztatási ráta 1,1 százalékponttal, 75,0 százalékra emelkedett, amely megegyezik az Európai Unió 2020-ra kitűzött célértékével. Magyarországon jelenleg a korcsoportra vonatkozó foglalkoztatási ráta a férfiaknál 82,9, a nőknél 67,2 százalék.  Február végén az egy évvel korábbihoz képest a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint a nyilvántartott álláskeresők létszáma 4,9 százalékkal, 266 ezer főre csökkent.

Forrás: vg.hu

További cikkek