Tanítsunk Magyarországért program

Tanítsunk Magyarországért program

A tanítsunk Magyarországért program keretében kiemelt cél a jövő szakmáinak megismertetése, a lehetőségek fölvázolása és jövőkép kialakítása a fiatalokban. Fontos az is, hogy a kistelepüléseken élők ne legyenek hátrányban a szakmák elsajátításában.

A cél, hogy 2030-ra a mostani általános iskolába járók mindegyikének legyen legalább szakmája, ha pedig képességei engedik, tanuljon tovább, és el tudjon helyezkedni a munkaerőpiacon – hangoztatta a Tanítsunk Magyarországért program koordinációjának ellátásáért felelős kormánybiztos a baranyai Pogányban. György László, a kisrepülőgépek gyártásával és fejlesztésével foglalkozó Magnus Aircraft Zrt. pogányi repülőtéren álló gyárában közölte: a Tanítsunk Magyarországért program keretében tíz baksai általános iskolás ismerkedhetett meg a repülőgépgyártás folyamatával egy üzembejárás során.

Az ilyen alkalmak célja, hogy minden Magyarországon élő diák megtapasztalhassa a „településeiken túli világot” és megismerkedhessen a jövő szakmáival, a családjuk eltartását is biztosító, kiaknázható lehetőségekkel – mondta. A program az indulása óta eltelt öt év alatt több mint 110 településre és 4000 általános iskoláshoz jutott el 800 – jellemzően egyetemista – mentor közvetítésével a potenciális iskolaelhagyók megszólítására – ismertette.

Kifejtette: a városoktól távolabbi kistelepüléseken élő gyerekek középfokon nagyobb arányban morzsolódnak le amiatt, hogy szokatlan számukra az utazás, a beilleszkedés az új környezetbe. Éppen ezért hálás a kormányzat az olyan cégeknek, mint a Magnus, amely egy gyárlátogatáson perspektívát, később pedig várhatóan munkalehetőséget biztosít a foglalkozások idején 6-8. osztályos gyerekeknek, akik a remények szerint a jövő szakembereivé, mérnökeivé válnak – folytatta. Boros László, a Magnus Aircraft Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta: fontos számukra, hogy magyar tulajdonosi hátterű cégként, magyar fejlesztésű termékkel a magyar szürkeállományra és szakember-utánpótlásra támaszkodva működjenek, terjeszkedhessenek a világ minden részén.

Forrás: hirtv.hu

További cikkek