Számon kérik a szakszervezetek az ígéreteket

Nem teljesítette a kormány az ígéreteit, s ezeket kéri számon a szakszervezet. A home office törvény azonnali benyújtását, az álláskeresési idő meghosszabbítását és az otthoni tanulásra kényszerülő gyerekekre felügyelő szülők egyikének táppénzen való ellátását követeli a Magyar Szakszervezeti Szövetség.

A MASZSZ közleményben emlékeztet: a kormány szeptemberre ígérte az otthoni munka feltételeit szabályozó törvény megtárgyalását, ám ez eddig nem történt meg. Reagált a járvány miatt hozott újabb kormányzati intézkedésekre is a szövetség. Szerintük az intézkedésekből megint kimaradt az emberekről való gondoskodás – írja a 24.hu. A beígért határidőhöz képest legalább egy hónapos késésben van a kormány a home office törvény megtárgyalásával – hívja fel a figyelmet a Magyar Szakszervezeti Szövetség. A MASZSZ elnöke, Kordás László emlékeztet: a törvénytervezet részleteiről hónapokkal ezelőtt megegyeztek a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) ülésének résztvevői – kormány, munkáltatói és munkavállalói oldal képviselői –, s abban állapodtak meg, hogy a döntéshozók szeptember közepén a parlament elé terjesztik a tervezetet. Azóta nem történt semmi. Miközben a járvány miatt a miniszterelnök hétfőn – november 9-én – újabb korlátozásokat jelentett be. Munkavállalók tízezrei fognak otthonról dolgozni, még mindig nincs egyértelmű szabályozás, amelyhez a munkáltatók és a munkavállalók is igazodhatnának ebben a megváltozott helyzetben. Vagyis: a kormány késlekedésének kárvallottjai ismét a munkavállalók. A MASZSZ elnöke szerint a döntéshozók egyszerűen nem hajlandók tudomásul venni, hogy munkavállalók százezrei szorulnak segítségre. A munkanélküliek sincsenek jobb helyzetben, hiszen ők mindössze három hónapig „élvezhetik” az álláskeresési támogatást, holott ennél sokkal hosszabb ideig nem jutnak tisztes munkához és bevételhez. A MASZSZ többször is kezdeményezte hogy 3-ról 6 hónapra hosszabbítsák meg az álláskeresési időt, valamint az ez időre szóló járadék mértékét is emeljék. A kormánynál ez is süket fülekre talál, pedig a változtatással százezrek életét lehetne legalább átmenetileg megkönnyíteni. Hiába nem akar a miniszterelnök „segélyalapú” társadalmat működtetni – ahogy ezt többször is kijelentette –, ha nincs munka, akkor megélhetés sincs, s mégis a kormánynak kell segítséget nyújtania a foglalkoztatásból kiesetteknek – érvel Kordás. A MASZSZ elnöke szerint a kormánynak késlekedés nélkül el kell rendelnie, hogy táppénzre mehessen az a szülő, akinek a járvány idején az iskolák, óvodák, bölcsődék bezárása miatt otthon kell tartania a kiskorú gyerekét. A döntéshozók azonban egyelőre ezt is csak megígérték – hívja fel a figyelmet az elnök. Kordás László szerint emberek százezreinek az életét ezekben a napokban éppen ezek a mindennapjaikat befolyásoló részletek határozzák meg, ezért a szakszervezetek azonnali intézkedést várnak a kormánytól. Ha már pénzt nem adnak a rászorulóknak, legalább törvényileg rendezzék az egyre zűrösebb foglalkoztatási állapotokat – követeli a MASZSZ nevében az elnök.

Forrás: szakszervezetek.hu

További cikkek