Súlyos munkahelyvesztés a német autóiparban

Több mint 200 ezer állás szűnik meg a német autóiparban a következő évtizedben a legismertebb német ágazati elemző szerint. Ferdinand Dudenhöffer a Bild című lap csütörtöki összeállítása szerint azzal számol, hogy 2030-ig a munkahelyek 10 százalékát számolják fel a német autóipari cégek, ami azt jelenti, hogy 234 ezer állás szűnik meg.

A duisburgi-esseni egyetem (UDE) autóipari kutatóintézetének (Center Automotive Research – CAR) társigazgatója kiemelte, hogy az ágazat a szigorúbb környezetvédelmi követelmények, az új meghajtási technológiák terjedése és a digitalizáció révén története legnagyobb szabású átalakulásán megy keresztül. Mint mondta, nem természeti törvény, hogy az autóipari óriáscégek a jövőben is meghatározó szereplők lesznek. Az egyik legnagyobb hazai gyártó, az Audi 9500 állás megszüntetéséről állapodott meg a napokban a munkavállalói érdekképviseletekkel. A munkahelyeket fokozatosan, 2025-ig szüntetik meg, és nem elbocsátásokkal, hanem a nyugállományba vonuló munkatársak állásának felszámolásával és a korai nyugdíjazást ösztönző programokkal. Az elemzői várakozások szerint más cégeknél is hasonló megoldásokat használnak majd, így az ágazat tömeges elbocsátások nélkül alakul át. A változás új munkahelyeket is teremt, így például az Audinál leépítés mellett létszámfejlesztés is következik, 2000 új állást hoznak létre a társaság jövője szempontjából fontos területeken, köztük az elektromobilitás és a digitalizáció területén.

Forrás:totalkar.hu

További cikkek