Spájzolnak a britek – veszik az autókat is

Felhalmoznak a britek, vásárolják a tartós élelmiszereket, közeledvén a Brexit – derül ki egy  kutatásból. Négymilliárd fontot (1400 milliárd forintot) költöttek árufelhalmozásra, köszönhetően az európai uniós tagság megállapodás nélküli megszűnésétől tartva.

Minden ötödik ember már belekezdett az élelmiszerek, az italok és a gyógyszerek felhalmozásába, amely egy főre vetítve 380 font (133 ezer forint) pluszkiadást jelent – idézte a Guardian című lap a Premium Credit pénzügyi szolgáltató felmérését, amely szerint több mint 800 ezer lakos fejenként már több mint ezer fontot költött készletfelhalmozásra a brit európai uniós tagság október 31-i megszűnésének (brexit) közeledtével. Amennyiben az Egyesült Királyság megállapodás nélkül lép ki az Európai Unióból, szakértői várakozások szerint rövid távon fennakadásokra kell számítani az ellátásban, a Boris Johnson vezette konzervatív kormány azonban azt hangoztatja, hogy igyekszik ezeket a kockázatokat csökkenteni. A brexit eredetileg érvényes – március végi – határnapja előtt végzett hasonló felmérések azt mutatták, hogy a lakosság 17 százaléka kezdett raktározásba, és a kiadások mértéke elérte a 4,6 milliárd fontot (1600 milliárd forintot). A most ismertetett kutatás szerint az árufelhalmozók 74 százaléka élelmiszerrel, 50 százaléka gyógyszerrel, 46 százaléka italokkal töltötte fel készleteit. A Boodle Hatfield ügyvédi iroda összesítését ismertetve a Guardian arról is beszámolt, hogy a „szupergazdagok” több luxusautót importálnak a brexit határideje előtt, elkerülendő így a vámokat, amelyeket a megállapodás nélküli kilépés után meg kellene fizetniük. Az elmúlt évben több mint 3800 luxusautót importáltak, ami 16 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. „A megállapodás nélküli brexit esetén a luxusautók behozatala 32 százalékkal drágulna meg egyik napról a másikra, és fennáll a kockázata annak, hogy a járművek exportja és importja nehezebbé válik az Egyesült Királyság távozásával az EU-ból. Egyre többen veszik komolyan ezeket a kockázatokat, és hoznak be autókat” az Európai Unió más országaiból – mondta az iroda egyik munkatársa. A brit európai uniós tagság megszűnését övező bizonytalanságok ellenére erős a munkaerőpiaci kereslet Nagy-Britanniában. A brit emberierőforrás-menedzserek legnagyobb szakmai szövetsége, a Chartered Institute of Personnel and Development (CIPD) és a világ legnagyobb humánerőforrás-szolgáltatója, az Adecco brit csoportja több mint 2100 vállalkozásra kiterjedő friss felmérése szerint a munkáltatók többsége egyelőre nem változtatott a létszámbővítéssel vagy az elbocsátásokkal kapcsolatos tervein. A bizonytalan gazdasági kilátások azonban valamennyire mégiscsak kezdik éreztetni hatásukat, mert a brexit október 31-i határidejének közeledtével kisebb arányban készülnek létszámbővítésre a cégek az év utolsó három hónapjában – derült ki a kutatásból. ”

Forrás: infostart.hu

További cikkek