Magyarországon az oktatási rendszer állapota és a külföldi lehetőségek miatt nehéz a helyzet, de ez egyben azt is jelenti, hogy gyakorlatilag biztos nem marad jól fizető munka nélkül, aki a programozni kezd. A héten a Magyar Bankholding digitális rendszerét építő Foundation, és a hátrányos helyzetű gyerekeknek számítógépes képzéseket tartó Skool tartott közös beszélgetést, ahol a szektorban jelenlevő hatalmas munkaerőhiányt, és az ezt orvosolni kívánó törekvéseket taglalták.
A két cég a közeljövőben több foglalkozást is szervez olyan fiataloknak, akik érdeklődnek a programozás iránt, és kifejezetten azokat a rétegeket kívánják célozni, akik meglehetősen alulreprezentáltak a szektor munkaerő piacán, nevezetesen lányokat, és hátrányos környezetből érkező gyerekeknek. A panelbeszélgetésre meghívott felek között több tekintetben nagy volt az egyetértés, de kiemelten azon a ponton, hogy több tízezer programozóra lenne szüksége a hazai cégeknek. A legkonzervatívabb becslések szerint is 15 000 ember hiányzik a fejlesztői szektorból, de sokkal valószínűbb a 40 000, ami még lehet mindig tudatos alábecslése a hiánynak, mivel egyszerűen nem lehet lépést tartani a szektor szükségleteivel. Külön probléma, hogy ez az igény nemzetközileg több millió munkavállalót is könnyedén fel tud szívni, és a jellegéből kifolyólag sok helyen ma már költözni sem kell ahhoz, hogy alkalmazzák az embert, így az itthon kinevelt programozóknak is csupán egy részéhez juthatnak el a hazai cégek. A helyzet kezelésére a magyar oktatási rendszer se technikailag, se hozzáértésben nincs felkészülve, pedig a szegényebb rétegek számára komoly kitörési lehetőséget jelenthetne a programozás. Mivel a számítástechnika tanárok többségének csekély rálátása van a szektorra, így még ha akarnák se tudnák kellően motiválni a terület iránt érdeklődő gyerekeket, pedig már juniorként is többszörösét kereshetnék a térségükben elérhető átlagbéreknek. A programozás iránt jellemzően a biztos családi háttérrel rendelkező budapesti fiúk érdeklődnek, szinte csak ők jutnak el addig, hogy részt vegyenek bármiféle ezt az ambíciójukat tápláló szakkörbe, pedig a területen egyre inkább felértékelődnek a kommunikációs, és csapatmunkát elősegítő képességek, amik sok szempontból a lányok közt könnyebben felfedezhetőek. A Skool operatív vezetője, Guzsaly Péter szerint ők többek közt kifejezetten azért is tartanak olyan órákat, amik kizárólag lányoknak szólnak, mert ha egy csoportba bekerül egy-két fiú, az egyből leuralja a terepet, jelzi ha hamarabb elkészül valamivel, és így gyakran elveszi a lányok önbizalmát a pályától. Náluk az a tapasztalat, hogy a hozzájuk érkező 10 éves gyerekek mintegy 92 százaléka akkora sikerélményben részesül az egyszerű, logikai készséget és kreativtitást fejlesztő, vizuális alapon működő (drag&drop) programozó szoftverektől, hogy távozásukkor úgy érzik, akármilyen hivatást választhatnak.A Skool egyébként 2014 óta vesz részt különböző együttműködésekben, workshopjaik minden esetben ingyenesek, ahogy a most július 7-én tartott foglalkozás is, ahova 15 14-18 éves közötti lányt várnak. Guzsaly elmondta, indulásuk óta az egyik legfontosabb üzenetük, hogy a programozás nem csak a matekosoké, hanem egy mindenki számára elérhető, kreatív alkotási folyamat. Az ilyen és ehhez hasonló együttműködésekben egyre gyakrabban vállalnak közvetlen szerepet a cégek is, mivel elemi érdekük, hogy hosszútávra megpróbálják biztosítani a növekedéshez szükséges kellő munkaerőt. Többek között egyetemi szakköröket is tartatnak, és az automatizálás miatt kiszoruló munkavállalóiknak is szerveznek átképzéseket, de a tanulást nem lehet elég korán kezdeni, és a legtöbb munkáltatónak nem a papír a lényeg, hanem a programozóik folyamatos tanulási vágya. Az egész IT szektor olyan gyorsan mozog, hogy ma már egy egyszerűbb telefonos applikáció összerakásához is sokféle jártasság, és viszonylag soktagú csapat szükséges.
Forrás: napi.hu