Régebben a borravalóval is számolhattak a futárok, viszont jattot manapság szinte senki sem ad. Előfordul, hogy havi 800 ezret keres egy ételfutár, ez Budapesten nem kizárt, viszont napi 15 óra munkát igényel.
Havi nettó egymillió forint felett is kereshetnek a Csehországhoz köthető budapesti online szupermarket, a Kifli.hu futárai az új bónuszrendszerükkel – áll a cég közleményében. Most a megbecsülésünk jeléül a futárok nettó bónuszt kapnak a délutáni műszakért és egy hétvégi bónuszt azok, akik vállalják a »vendéglátós hétvége« kihívást – idézi a cég last-mile menedzserét a 24.hu. A vállalat tájékoztatásából az is kiderül, egy futár jellemzően 12 helyre szállít csomagot túránként. Egyébként jelenleg nagyjából 500 kézbesítővel dolgoznak, viszont hamarosan körülbelül 100 fővel bővítenék az állományukat.
Tavaly szeptembertől megváltoztak a kisadózó vállalkozások tételes adójának szabályai. A kata roppant kedvezményes, havi fix adót biztosított vállalkozók százezreinek évi 12 millió forint bevételig. Jellemzően ezzel az adónemmel éltek az ételfutárok is éveken át. Azonban bő egy éve ők is kiestek a kedvezményezettek köréből, az adóterhük pedig jócskán megugrott. Nem jó ma futárnak lenni és akik tehetik, hamar elmennek. Részben azért, mert kevesebb mint felére csökkent a jövedelmünk az utóbbi egy évben.
Átkényszerültek átalányadózásba, így az adójuk a havi fix katás 50 ezer forint helyett átlagban 100-200 ezer forint lett – idéztük Elek Attilát, a Magyar Országos Futár Képviselet (MOFK) elnökét a napokban. Igaz, néhány ételkiszállítással foglalkozó cég – akiknek a katás futárok egyéni vállalkozóként dolgoztak be korábban – próbálta kompenzálni a megbízottjai jövedelemkiesését. Például a foodora egyszeri, 18 százalékos díjemelést eszközölt.
A Wolt pedig elérhetővé tett havi 65 ezer forintos bónuszt a főállású ételfutároknak, amihez havi 650 címet kellett teljesíteniük. Elek Attila hozzátette, régen a borravalóval is számolhattak a futárok, viszont jattot manapság szinte senki sem ad. Néha hall olyat, hogy – állítólag – havi 800 ezret keres egy ételfutár. Ez szerinte Budapesten nem kizárt, viszont napi 15 óra munkát igényel.
Forrás: haszon.hu