Sok diákmunkásra számítanak az idén

Diákmunkás

Az idei nyáron több diákmunkásra számítanak az előrejelzések szerint. Az átlagos órabér nőtt előző évhez képest, ráadásul a 25 év alattiak személyijövedelemadó-mentessége miatt bruttó bérük megegyezik a nettóval.

Az idei nyári szezonban becslések alapján országosan százezer diák vállalhat munkát számos területen a kereskedelemtől kezdve a vendéglátáson át az iparig és a mezőgazdaság területéig – derül ki a Meló-Diák iskolaszövetkezet előrejelzéséből. Kiemelték, hogy a diákmunkások átlagos órabére az iskolaszövetkezetnél 1700 forint körül alakul, de a kézhez kapott fizetés akár 5-10 százalékkal is meghaladhatja a hirdetések alapján számított összegeket. Bár a diákmunka szezonalitása évről évre csökken, a nyári időszakban átlagosan még mindig 40-45 százalékkal nő a foglalkoztatott fiatalok száma – jelezték.

„A diákmunka iránti keresletet idén a magas infláció is erősíti, egyre többen vannak, akik alapvető szükségleteik fedezése érdekében kénytelenek munkát vállalni” – mondta Kott Zoltán, a Meló-Diák elnök-vezérigazgatója. A kínálat tartja a lépést a megnövekedett kereslettel: bár a kereskedelemben a korábbi évekhez viszonyítva kevesebb a diákmunka-lehetőség, a vendéglátásban, a strandokon, a fesztiválokon és (döntően a szabadságolások kiváltására) az üzemekben is sok diákot várnak – jegyezte meg. Mindenki talál munkát, aki keres, a Meló-Diák honlapján jelenleg mintegy hatszáz lehetőségből lehet válogatni – tette hozzá.

Az iskolaszövetkezetnél nagyjából 40-60 százalék a budapesti és a vidéki munkalehetőségek aránya, és hasonló a megoszlás a fizikai és a szellemi-irodai pozíciók között is az előbbiek javára. A diákok körében a legkeresettebbek a Balaton környékén, strandokon, csúszdaparkokban, vendéglátóhelyeken, fesztiválokon meghirdetett álláslehetőségek, de sok helyen a mezőgazdasági munkák is a népszerűbbek közé tartoznak. Sok olyan pozíció is van, amelyben a szezonalitás nem érvényesül: számos kereskedelmi, feldolgozóipari, gyorséttermi, irodai, mozis álláshely egész évben nyitott a diákok előtt.

Sokan mennek külföldre

A magyarországi pozíciók mellett a szövetkezet tengerentúli munkalehetőségeket is kínál: a Camp America és az Au Pair programra az idén rekordszámban, több mint 400-an jelentkeztek, akik közül 350-en tudtak kiutazni, 50-nel többen, mint 2022-ben – számolt be Kott Zoltán. Emellé jön még többek között az a 26-27 ezer diák, akik a Gazdaságfejlesztési Minisztérium Nyári diákmunka programjában vesznek részt, és amelyre a kormány 3,5 milliárd forint bértámogatást biztosított – közölte Czomba Sándor, a tárca foglalkoztatáspolitikai államtitkára a köztévében.

A bruttó bér megegyezik a nettó bérrel

A támogatásokat önkormányzatok és a mezőgazdaságban, turizmusban vagy vendéglátásban működő vállalkozások hívhatják le. Önkormányzatoknak az állami támogatás a bérjárulék 100 százalékát fedezi legfeljebb hatórás foglalkoztatásnál, a versenyszférában pedig 8 órás munkavégzésnél a cégek a bérjárulékok 75 százalékát kapják kézhez. Az államtitkár kifejtette: a diákmunkára is érvényesek a munka törvénykönyvének előírásai; Nyolcórás munkavégzésnél a minimálbér bruttó 232 ezer Ft, középfokú végzettséget vagy szakképesítést igénylő munkánál legalább 296.400 Ft. A 25 év alattiakra érvényes SZJA mentesség miatt pedig  a bruttó bér megegyezik a nettó bérrel.

Forrás: index.hu

További cikkek