Segítik a megváltozott munkaképességű képességűeket a munkaerőpiacon

Tartalékot jelentenek a megváltozott munkaképességű emberek a munkaerőpiacon – jelentette ki Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért felelős államtitkára. A kormány azt szeretné elérni, hogy minél több megváltozott munkaképességű ember vegyen részt a foglalkoztatásban, ezért az idei 42 milliárd forint után jövőre 43,5 milliárd forint áll rendelkezésre a költségvetésben a fogyatékossággal élő embereket foglalkoztató akkreditált cégek támogatására.

Az államtitkár elmondta: az országban mintegy 300 cégnél nagyjából 30 ezer ember dolgozik ilyen munkahelyeken. Emellett a piaci cégek szociális hozzájárulási adókedvezményben részesülnek, ha megváltozott munkaképességűeket alkalmaznak. Kiemelte: a Fidesz-KDNP kormányzása alatt az elmúlt években két és félszeresére emelkedett azoknak a megváltozott munkaképességű embereknek a száma, akik részt vesznek a foglalkoztatásban; 2010-ben csak 18 százalékuk dolgozott, jelenleg pedig már 42 százalékuknak van munkája. A  megváltozott munkaképességű emberek a munkaerőpiac egyik tartalékát jelentik, és gazdaság stratégiailag is fontos, hogy minél nagyobb számban elhelyezkedjenek. Fülöp Attila a Man at Work Kft.-nél tartott sajtótájékoztatón azt is megfogalmazta, hogy a fogyatékossággal élők számára az önálló élet elősegítése a legfontosabb, ennek pedig feltétele az önálló jövedelem.

Forrás:hrportal.hu

További cikkek