Melyek a legrosszabb állások?

A statisztikai hivatal közel negyvenezer embert kérdezett meg a különféle foglalkozásokról. A presztízsben a legtöbbet a hatalom és a tudás nyomott a latba, valamint az is sokat számított, hogy mennyire divatos valami. A KSH harmadik alkalommal vizsgálta, hogy mit gondolnak az emberek a különböző foglalkozásokról.

A megkérdezett 43 ezer embernek öt szempont alapján kellett értékelni különböző szakmák presztízsét: mennyit lehet keresni, mekkora hatalom, befolyás jár vele, mennyit kell tanulni érte, mennyire hasznos a társadalom számára, az adott foglalkozás mennyire vonzó vagy divatos manapság. Az általános lista élén az diplomás egészségügyi dolgozók és a felsőoktatási alkalmazottak vannak. A listából kiderül, hogy az emberek a magas képesítést igénylő, a nagy felelősséggel járó, valamint az oktatással, államigazgatással kapcsolatos munkákat tartják magas presztízsűnek. A lista aljára kerültek a szexmunkások, a kábítószer-kereskedők, az utcaseprők, segédmunkások, konyhai kisegítők. A kórházigazgató vezeti a rangsort, de az egyházi vezetők is magas presztízsűnek számítanak, a katonatisztek előtt vannak. A pap, a rabbi és a közkatona viszont az első ötvenben sincsenek benne. A filozófusok és a politikusok a középmezőnybe kerültek, ahogy a rendőr is. Ebben a ligában van még egyébként az író-költő, az újságíró és a festőművész. A középső harmadban van a könyvtáros, a futballista és a buszsofőr is, de éppen lemaradtak a burkoló, a masszőr és a sírkőfaragó. A keresetet nézve az emberek szerint a bankelnök az első, valamint az EU-parlamenti és az országgyűlési képviselő, és általában a politikus. A szexmunkások és a drogkereskedők, bár az átlagolt lista végére kerültek. Társadalmi hasznuk alapján az egészségügyi munkákat értékelik a legtöbbre, a sebész, körzeti orvos, gyermekorvos, mentős, fogorvos az elsők, őket a tűzoltó követi. A lista végére szorulnak ismét a szexmunkások, a kábítószer-kereskedők, de nem tartják a társadalom számára hasznosnak a futballistákat és a parkolóellenőröket sem az emberek. A joghoz és az egészségügyhöz kapcsolódó munkákról gondolták azt a megkérdezettek, hogy sok tanulás szükséges hozzájuk. A listát az egyetemi rektor vezeti, és ebben a kategóriában is a végére kerültek az illegális cselekmények, az alkalmi, képzettséget nem igénylő munkák, valamint a szexmunka. A plasztikai sebészt tartják az emberek a legdivatosabb foglalkozásnak, ezt követi a tévés műsorvezető, valamint az ügyvéd.

 Forrás: penzcentrum.hu

További cikkek