Segítheti a foglalkoztatást az uniós forrás

Hazánk is részesedhet az Európai Unió forrásából, amellyel a foglalkoztatást lehet majd segíteni a járvány okozta nehéz gazdasági helyzetben. Ugyanis Magyarország 507 millió eurós hitelt vehet fel munkaerőpiaci és járványügyi intézkedések fedezésére.

A tavasszal elfogadott 100 milliárd eurós SURE program keretéből Magyarország is részesedhet pályázatok alapján. Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke a Kossuth Rádió Európai idő című műsorában azt mondta, ez a program tavasszal került az Európa Tanács, illetve a bizottság elé, és elfogadták azt a 100 milliárd eurós keretet, amelyből kedvezményes hitelek hívhatók le. Hozzátette: ezeket a kedvezményes hiteleket 15 éven belül kell visszafizetnie a tagállamoknak. Eddig 17 ország vette igénybe ezt a lehetőséget, Magyarországgal együtt. „A már folyamatban lévő programok – rövidített munkaidőt segítő program, munkahelymegtartó és -teremtő támogatások – költségeinek visszapótlására van lehetőség ebből a száznyolcvanmilliárd forintnyi kedvező hitelből Magyarországon” – jelentette ki.

 

Forrás: hirado.hu

További cikkek