Segítették a vállalkozóvá válást

A vállalkozó szellemű fiatalokat és álláskeresőket az ügyfélszolgálatokon tanácsadással, majd mentorálással is segítették a vállalkozóvá válás folyamatában, majd az indulást követően is. Több mint ezerhatszáz fiatal és álláskereső vállalkozóvá válását segítették a Dél-Alföldön. 1635 vállalkozást alapítottak fiatalok és álláskeresők a Dél-Alföldön a hazai és uniós támogatással megvalósult Gondolkozzunk Okosan! projektnek köszönhetően – tájékoztatta a Dél-Alföldi Regionális Társadalomtudományi Kutatási Egyesület az MTI-t.

A közlemény szerint a 2018 áprilisában elindult projekt legfőbb célja az volt, hogy az új egyéni vagy társas vállalkozás indítását tervező, vállalkozói szemlélettel rendelkező jelentkezők minden, az induláshoz és a fennmaradáshoz szükséges segítséget megkapjanak, ezáltal önfoglalkoztatóvá váljanak, és növeljék a foglalkoztatottságot. A célcsoport közel kétharmada 30 év alatti fiatal, egyharmada 30 évesnél idősebb álláskereső volt. 2019-ben kezdődött a projekt résztvevőinek kiválasztása, képzése. Az intenzív, kilencnapos, 80 órás képzések során az alapvető gazdasági ismereteket sajátították el a résztvevők, valamint hasznos gyakorlati útmutatást kaptak a rájuk váró adminisztrációs feladatokhoz és az üzleti terv elkészítéséhez is. A képzéseken – a pandémia miatt meghosszabbodott – közel másfél éves időszak során 1795-en vettek részt, akik közül 1742-en sikeres vizsgát tettek. A vállalkozó szellemű fiatalokat és álláskeresőket az ügyfélszolgálatokon tanácsadással, majd mentorálással is segítették a vállalkozóvá válás folyamatában, majd az indulást követően is. Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád megyében a projekt eredményeként 1635 vállalkozás indult, legnagyobb számban kisadózó egyéni vállalkozások jöttek létre – a vállalkozók több mint kétharmada választotta ezt a formát -, de megalakult 87 korlátolt felelősségű társaság is. A létrejött vállalkozások a Magyar Államkincstárhoz pályázhattak legfeljebb 4,574 millió forint vissza nem térítendő támogatásért, melyet 12 hónapig saját bérükre, és a vállalkozásukhoz kapcsolódó költségekre fordíthattak. A kincstár így több mint 7 milliárd forint támogatást nyújtott a vállalkozóknak. A pályázat feltétele volt, hogy legalább két évig – azaz az egy éves projektidőszakukat követően további egy évig – fenntartsák vállalkozásukat – áll a közleményben.

Forrás: ma.hu

További cikkek