Több tízezren jelentkeztek programozói oktatási programra Magyarországon. Egyes szakértők azt mondják, ez a képzés növeli az emberek elhelyezkedési esélyeit a munkaerőpiacon az elhelyezkedési esélyeiket.
Május 18-ig több mint negyvenezren regisztráltak arra az oktatási programra, amelynek az elvégzése során az érdeklődők programozói tudást szerezhetnek. Az önerő nélküli informatikai képzés sokak fantáziáját felkeltette – számol be a Híradó.hu. A képzés növeli a munkaerőpiacon az elhelyezkedési esélyeiket. György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára is szimbolikusan beadta a jelentkezését a kezdeményezésre, amit a tárca a gazdaságvédelmi akcióterv keretében hirdetett meg. György László az M1 Summa című műsorában elmondta, örül, hogy egy olyan ingyenes, nyolchetes képzést ajánlhat a magyarok figyelmébe, amely hozzásegíti őket, hogy a 21. századi munkaerőpiacon könnyedén találjanak munkát. A kiírás szerint a képzést választók például képesek lesznek arra, hogy megtervezzék a cégük honlapját, vagy lefolytassanak egy kampányt a közösségi médiában. Emellett alapvető programozási és módszertani ismereteket is elsajátíthatnak.
Forrás: penzcentrum.hu