Növekszik a foglalkoztatottak száma Magyarországon, már meghaladja a négy és fél milliót.Varga Mihály pénzügyminiszter a legfrissebb foglalkoztatási adatokkal kapcsolatban elmondta: a munkanélküliség továbbra is nagyon alacsony hazánkban, jelenleg 3,7 százalékon áll, amivel Hollandiával holtversenyben az Európai Unió negyedik legalacsonyabb munkanélküliségű országa vagyunk.
A foglalkoztatottak számának növekedése főként a versenyszféra bővülésének köszönhető, ahol egy év alatt 109 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma. A kedvező folyamatokat tovább segítheti a rugalmas foglalkoztatás elterjesztése, a képzések, átképzések erősítése és a munkaerő-közvetítés hatékonyabbá tétele a járási munkaügyi osztályokon. A tárcavezető kiemelte: a kormány által Kelet-Magyarországon indított program, amely a munkaügyi hivatalok átalakításával a még meglévő munkaerő-tartalékot hivatott célzottan a versenyszférába irányítani fontos jelentőségű. Egy év alatt 54 ezerrel csökkent a közfoglalkoztatottak száma, ami azt jelenti, hogy az új típusú intézkedések hatására folyamatosan nő a versenyszféra létszáma Magyarországon. A pénzügyminiszter szerint a 2018. november 1-jétől duplájára emelt elhelyezkedési juttatásnak köszönhetően az utóbbi hetekben háromszor-négyszer többen léptek ki a közfoglalkoztatásból és helyezkedtek el a versenyszférában. A folyamatosan emelkedő keresetek emellett egyre motiváltabbá teszik a közfoglalkoztatottakat, az inaktívakat és az álláskeresőket is, hogy az elsődleges munkaerőpiacon találják meg számításaikat.
Forrás: kormany.hu