Azt, hogy lesz leépítés az állami szektorban, már bejelentették, de a részletek még nem ismertek. A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke, Boros Péterné szerint a kormány még nem tárgyalt a munkavállalói érdekképviseletekkel.
A közszolgálatért felelős államtitkár, Tuzson Bence nemrég kijelentette, a közigazgatásban annyi embert kell foglalkoztatni, amennyit a feladatok megkövetelnek. Gulyás Gergely kancellária miniszter pedig hangsúlyozta: a létszámcsökkentés 15-20 százalékos lehet a központi apparátusban, a minisztériumokban. 2018. június 24-től létszámzárlat van a minisztériumoknál, a háttérintézményeknél s a kormányhivataloknál, a nyugdíjba vonuló munkatárs nem pótolható, a határozott idejű munkaszerződés pedig a lejártakor nem újítható meg. Egyes vélemények szerint a csoportos létszámleépítésre vonatkozó szabályok alapján a minisztériumoknak november közepéig kell eldönteniük, konkrétan kiktől akarnak megválni, és ezt még novemberben, előzetesen, írásban jelezniük is kell a munkavállalóknak, így a felmondás közlése is megtörténik még decemberben.
Forrás: vg.hu