Nem kell tartani a fiatalok rossz munkamoráljától

Akik már régóta jelen vannak a munkaerőpiacon, hajlamosak azt hinni, hogy a fiatal generáció nem motivált a munkában, nem jó a munkamorálja. Azonban a felmérések nem ezt mutatják.

A CorporationZ Z-generációs portál vezetője, Trunk Tamás generációs előadó és író elmondása szerint a Z-generáció munkamorálja magasabb, mint az előző generációké. Ez derül ki a világ egyik legnagyobb állásportálja, a Monster és a TNS Kutatóintézet közös kutatásából is.  A fiatalok a legmotiváltabb munkavállalók. A világszerte népszerű állásportál és a TNS intézet tanulmányában több, mint 2000, különböző generációkat képviselő embert kérdeztek arról, hogy mi az, ami a munkával kapcsolatban fontos számukra. Felelősségérzeti és motivációs különbségek a generációk között. A Z-generációsok 76%-a érzi magát felelősnek és elkötelezettnek arra, hogy építse a karrierjét, míg az Y-generáció (millennials) tagjai között ez az érték csak 64, az X-generációsok között pedig 67 százalék. Érdekesség, hogy a Z-generáció ebben hasonlít a Baby Boomer-ekhez, akiknek 75 százaléka vélekedik úgy, hogy mindenkinek saját felelőssége a karrierépítés. A Z-generációsok a leginkább motiváltak a pénz által (70%), a többi generációnál ez 60% körül mozog, ám a leginkább említésre méltó tény az, hogy a Z-generációsok 74%-a szerint kell, hogy a munka több legyen csak egyszerű pénzkereseti lehetőségnél. A többi generáció nagy része viszont kifejezetten úgy gondolja, hogy ez nem szükséges: Az Y generáció 45, az X generáció 40, a Baby Boomer-ek 33 százaléka válaszolta azt, hogy a munkának nem kell, hogy nagyobb célja legyen a fizetésszerzésnél. A Z-generációsok 58, az Y-generációsok 45, az X-generációsok 40, és a Baby Boomer-ek 33 százaléka dolgozna több juttatásért éjszakai műszakokban. – „ez is mutatja, hogy mennyivel rugalmasabbak vagyunk” – mondta el Trunk Tamás, a Márkák, Sneakerek, Z-Generáció című könyv szerzője. A fiatal generációk tehát motiváltabbak: „Ha olyan dolgot találunk, amit szenvedéllyel tudunk végezni, kicsit elmosódik a munka és a pihenés közötti határ. Egy olyan flow alakul ki, amelyet kihasználva sokkal hatékonyabbak tudunk lenni. Ez a mai fiatalok sajátossága: szükségünk van arra, hogy a munkánkat hivatásként fogjuk fel és, hogy ki tudjunk bontakozni.” – fogalmazott Tamás.

Forrás: profitline.hu

További cikkek