Nőtt az elégedetlenség a hazai oktatással kapcsolatban, ezt jelzi az OECD átlagtól való növekvő lemaradottság, amely 18%-os mára. A témáról készült tanulmány szerint a fiatal korosztály iskolázottsági mutatói jócskán megromlottak az elmúlt években.
Magyarországon 2018-ra a fiatal NTND férfiak aránya 7,5 százalékra esett vissza a válság idején mért 14 százalék fölötti értékről – igaz, a 15–29 éves nőknél maradt a magas érték, 2018-ban 18,6 százalék volt körükben azoknak az aránya, akik nem dolgoztak, és nem is tanultak. Ezzel párhuzamosan a tanuló fiatalok aránya is a válság idején tetőzött, a válság utáni időszakban pedig visszaesett Magyarországon 60 százalékra, ami az EU-átlagtól 7 százalékponttal, a cseh adattól pedig 10 százalékponttal maradt el 2018-ban. A tanulmány szerint ugyan a pályakezdőket és a fiatal munkanélkülieket gyorsabban felszívja a munkaerőpiac, de mégsem lehet örülni ennek, hiszen a fiatalok foglalkoztatottsága azért nő, mert idő előtt otthagyják az iskolát. Ők azok, akik az oktatásban eltöltött idő alatt kevesebbet szereznek meg azokból a kompetenciákból, amelyek szorosan összefüggenek későbbi sikereikkel a munka világában. Fazekas Károly, Csillag Márton, Hermann Zoltán és Scharle Ágota, a könyv szerzői szerint a munkaerő iránti kereslet fellendülése mellett szakpolitikai intézkedések is hozzájárultak a magyar iskolázottsági trend romlásához. Utóbbiak közé tartozik a tankötelezettség korhatárának leszállítása, a középfokú képzés átalakítása, az államilag finanszírozott felsőoktatási férőhelyek szűkítése, de még az oktatás centralizációja is. Hermann Zoltán, Közgazdaság-tudományi Intézet tudományos főmunkatársa a qubit.hu-n kifejti, hogy a már általános iskolában észlelhető, a gyerekek közötti nagy különbségek nem hogy csökkennének, de egyenesen tovább nőnek a középiskola első két évében a három iskolatípus (szakközépiskola, gimnázium, szakgimnázium) továbbtanuló diákjai között. A statisztikák azt mutatják, hogy egy szakközépiskolás tanuló átlagos eredménye matematikából 50, szövegértésből pedig 60 ponttal marad el egy olyan szakgimnazistáétól, akivel általános iskolában még ugyanúgy teljesítettek.
Forrás: privatbankar.hu