Stresszesek a Z generáció tagjai a munkahelyeiken. 2025-re a Z generáció a nyugati országokban a munkaerő 27%-át és a világ népességének egyharmadát fogja képviselni. Ha ők mind túlságosan stresszesek maradnak ahhoz, hogy hatékonyan vegyenek részt a munkaerőpiacon, a szakértők szerint pusztító következményekre számíthatunk gazdasági és társadalmi szempontból is.
Már-már közhely a kijelentés, de nem lehet elégszer hangsúlyozni: a világjárvány teljesen átírta a munkaerőpiac törvényszerűségeit. A távmunka minden eddiginél elterjedtebbé vált – számos előnye mellett jól kimutatható hátrányokkal. Ha otthonról dolgozunk, a laptopértesítések folyamatos áradata már önmagában is ijesztő lehet – arról nem is beszélve, hogy a javarészt csak virtuálisan ismert munkatársak üzeneteit nem mindig könnyű értelmezni. A non-verbális kommunikáció hiányában sokkal nehezebb eldöntenünk, ki milyen tónusban beszél hozzánk, ebben a szituációban pedig könnyű egyfajta negatív spirálba kerülni.
Ennek a mélyén hajlamosak vagyunk a lehető legrosszabb jelentést társítani a kollégák vagy az ügyfelek szavaihoz, pedig valószínűleg teljesen jó szándékkal „szóltak” hozzánk. Innen már egyenes út vezet az állandó idegeskedéshez – a pandémia okozta lezárás olyan instabilitást kódolt belénk, ami miatt sokkal nehezebb elengedni a napi stresszt. Mindez számokban is egyértelműen tetten érhető. A Business Insider szerint a Gallup 2022-es munkahelyi felmérése alapján az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában a megkérdezett munkavállalók 52%-a stresszelt napi szinten a munkahelyén – ez az érték rekordnak számít.
A legtöbbet a „remote generation” vagy távgeneráció szorong
Az Egyesült Királyságban az Egészségvédelmi és Biztonsági Végrehajtó Hatóság statisztikái alapján 14%-kal nőtt a munkahelyi stresszel, szorongással és depresszióval küzdők száma 2020 óta. A „remote generation”-nek, vagyis távgenerációnak is nevezett, 1995 után született fiatalokból álló demográfiai csoport minden eddiginél többet szorong. A Calm nevű meditációs app felmérése szerint 2022-ben 58%-uk szorongott szinte folyamatosan, munkahelytől függetlenül – összehasonlításképp: az Y generáció, vagyis az 1980 és 1996 között született emberek 39%-a vallott így.
A Z generáció nagyjából a távmunka elterjedésével egyszerre lépett be a munkaerőpiacra, tagjai pedig emiatt sokszor nem megfelelő munkahelyi tréninget kapnak. Ráadásul ahelyett, hogy személyesen ismerkednének meg kollégáikkal és az ő professzionális hozzáállásukkal, meg úgy általában azzal, hogyan mennek a dolgok egy átlagos munkahelyen, rengeteg dolgot saját kútfőből kell megoldaniuk. A probléma nagyon is valós, és égető szükség van egy átfogó megoldásra, ugyanis a szorongó egyénekből álló csoportok bizonyítottan alacsonyabb hatékonysággal dolgoznak, és kevesebb kockázatot vállalnak.
Mindez az adatokból is jól látszik: az Anxiety and Depression Association of America 2021-es munkahelyi felmérésében a megkérdezett alkalmazottak 56%-a nyilatkozott úgy, hogy a szorongás befolyásolta az elvégzett munkája minőségét. 2025-re a Z generáció a nyugati országokban a munkaerő 27%-át és a világ népességének egyharmadát fogja képviselni. Ha ők mind túlságosan stresszesek maradnak ahhoz, hogy hatékonyan vegyenek részt a munkaerőpiacon, a szakértők szerint pusztító következményekre számíthatunk gazdasági és társadalmi szempontból is.
Forrás: haszon.hu