Nehéz elhelyezkedni a kisgyermekes anyáknak

Sokszor falakba ütköznek azok a nők, akik a gyermekvállalás után szeretnének visszatérni a munkaerőpiacra. Ez pedig sokszor az egész karrierjükre negatív hatással lehet. Mi történik azokkal az anyákkal, akik a családalapítást követően szeretnének újra munkába állni? Kate Weisshaar, az Észak-Karolinai Egyetem Szociológia Tanszékének munkatársa, erre kereste a választ és meglepő eredményekre jutott.

A 2018-ban publikált tanulmány szerint Kate Weisshaar 3 374 kitalált önéletrajzot küldött el különböző, ténylegesen meghirdetett pozíciókra (például könyvelő, pénzügyi elemző, szoftverfejlesztő, marketing vezető). Az önéletrajzokban lefestett jelentkezőket három csoportba osztotta aszerint, hogy volt-e kihagyás a szakmai pályafutásuk során vagy sem. A pályázók egy része 18 hónapja munkanélküli volt, a másik része másfél évet töltött otthon gyermekneveléssel, míg a harmadik része jelenleg is alkalmazásban állt. A kutatás egyik érdekessége, hogy a jelentkezők között nők és férfiak is egyaránt megtalálhatóak voltak. Mindegyik pályázó ugyanazzal a szakmai tapasztalattal valamint képességgel rendelkezett és az önéletrajz alapján nyilvánvaló volt, hogy van már gyereke. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy az önéletrajzok alapján milyen arányban jutnak be a jelöltek állásinterjúra. Az eredmények rávilágítottak arra, hogy a kisgyermekes anyukák vannak a legnehezebb helyzetben. A jelenleg is munkahellyel rendelkező anyukák 15,3 %-át hívták be interjúra, míg a munkanélküli anyukáknak csak 9,7 %-át és a gyes/gyed után visszatérő anyukáknak csak a 4,9 %-át. A férfiak esetében is hasonló eredmény született. Míg a jelenleg is foglalkoztatásban álló apukák 14,6 %-át és a munkanélküli apukák 8,8 %-át hívták vissza a munkáltatók, addig a gyermekét otthon nevelő apukáknak csak az 5,4 %-a jutott be állásinterjúra. Miért nem szívesen alkalmaznak a cégek kisgyermeket nevelő szülőket? A kutatás keretében megkérték a résztvevőket arra is, hogy nézzenek rá két fiktív önéletrajzra és ez alapján mondják el, hogy mennyire tűnnek megbízhatónak, elkötelezettnek és a pozícióra alkalmasnak a jelöltek. A két önéletrajz között az egyetlen különbség a munkaerőpiacról való távolmaradás oka volt. Vagyis az egyik pályázó munkanélküli volt már hosszabb ideje, a másik jelölt pedig gyesen/gyeden volt az elmúlt időszakban. A visszajelzésekből egyértelműen kiderült, hogy mind a munkanélkülieket, mind a kisgyermekes szülőket kevésbé találták a válaszadók alkalmasnak az adott pozíció betöltésre és az azzal járó feladatok ellátására egy jelenleg is dolgozó jelölttel szemben. E mögött pedig az a feltételezés áll, hogy ha valaki hosszabb időre kiesik a munkaerőpiacról, akkor nagy valószínűleg szakmailag berozsdásodik. Ami elgondolkodtató, hogy a megkérdezettek szerint a kisgyermeket nevelő szülők kevésbé megbízhatóak és lojálisak, mint a munkanélküliek. Ráadásul a gyesről/gyedről visszatérő apukák kilátásai még rosszabbak, mert náluk még a kisgyermekes anyukák is elkötelezettebbnek tűnnek a válaszadók szemében. Hatalmas potenciál rejlik a kisgyermeket nevelők csoportjában, de amíg nem értékeljük újra a munkavállalókra vonatkozó normákat és elvárásokat, addig könnyen derékba törheti a nők karrierjét a gyermekvállalás. A munkáltatói oldalon nagy szükség van arra, hogy a HR valamint a vezetés képzést kapjon a kisgyermekes szülők alkalmazásának előnyeiről.

Forrás: hrportal.hu

További cikkek