Nagyon kevés a pedagógus

A pedagógus szakszervezetek arra figyelmeztettek, hogy ha a kormány nem tesz azonnali béremelési ajánlatot, akkor sztrájkba kezdenek. A közeledő tanévkezdés miatt már nem csak a közszféra állásportálján, a közösségi médiában is próbálnak tanárt találni az intézmények, kollégát a pedagógusok.

Egy budapesti, I. kerületi iskola például azzal hirdet, hogy náluk sincs kolbászból a kerítés, nincs bértáblán felüli fizetés, de van támogató környezet. A dunaharaszti Baktay Ervin Gimnázium pedig hatalmas figyelemfelhívó táblával hirdeti, hogy tanárokat keres – számolt be róla a hétfői RTL Híradó. A riportot szemléző hvg.hu szerint hasonló felhívást tett közzé sok más intézmény mellett a sárosdi Farkas Gyula Baptista Általános Iskola és Óvoda is. Ide magyar, biológia, kémia, földrajz, testnevelés, matematika és informatika szakos tanárt, illetve tanítót is várnak. Szolgálati lakást is adnak annak, aki egy hét múlva munkába tud állni. A pedagógus szakszervezetek arra figyelmeztettek, hogy ha a kormány nem tesz azonnali béremelési ajánlatot, akkor sztrájkba kezdenek. Ezt támogatná a Diákok a Tanárokért diákszervezet, akik márciusban is utcára vonultak, hogy kifejezzék a szolidaritásukat. Most szeptember 2-ára is szimpátiatüntetést szerveznek Budapestre.

Forrás: hirklikk.hu

További cikkek