Nagy gond az orvoshiány

Nagy gond az orvoshiány

Kevés a háziorvos és a fogorvos hazánkban, egyre nagyobb gondot jelent az elöregedő praxisok megújítása. 

Az Országos Kórházi Főigazgatóság portálján közel 200 álláshirdetésben keresik a szakembereket. Ezek 25 százaléka olyan orvosoké, akik praxisukat kínálják megvételre. Van aki azt mondja, döntésében az új ügyeleti rendszer is közrejátszott.  Az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) saját álláshirdetési felületén az Mfor cikkének írásakor 194 álláshirdetés volt megtalálható, és a szám napról napra nő.

Ebből jelenleg 52 háziorvos hirdeti praxisát, azaz a hirdetések közel negyede magánszemélyeké. Többségük felnőtt háziorvos, de akad fogorvos és gyermek háziorvos is. A szakma kiöregedését jól mutatja, hogy az 52 eladásra, – vagy ingyenes átvételre – kínált háziorvosi praxisból 22 orvos a nyugdíjbavonulás miatt szeretné értékesíteni addig vitt praxisát. Sőt, talán még ennél is több, ugyanis vannak, akik nem írják bele a hirdetésbe, hogy nyugdíj miatt válnának meg a rendelőjüktől.

Így van ezzel az egyik, a lapnak név nélkül nyilatkozó, pár éve már nyugdíjasként dolgozó doktornő is, aki azt meséli, hogy áprilisban kezdte el árulni háziorvosi praxisát. A tartósan betöltetlen praxisokhoz képest ez talán még elenyésző idő, de számára nem. Nem csak az OKFŐ honlapján, de egyéb digitális csatornákon is hirdet, de egyetlen egy érdeklődője sem volt, pedig budapesti praxisról van szó. Azt mondja, ha nem talál vevőt, legfeljebb rászáll a praxis az önkormányzatra, aztán ők megoldják a helyettesítéseket, vagy ahogy tudják. Egy másik, nyugdíjas korú doktornő pedig kérdésünkre úgy fogalmazott: bár nem ez volt döntésének fő indoka, de a nemsokára Budapesten is bevezetendő ügyelet is lökést adott a praxiseladásban.

Forrás: privatbankar.hu

További cikkek