Mobilisabb legyen a felnőttképzés

Sokkal rugalmasabb kell legyen a hazai felnőttképzés így összegezhető az ezzel kapcsolatos kutatás eredménye. Az Felnőttképzők Szövetsége a Magyarországon működő vállalkozások felnőttképzéssel kapcsolatos igényeiről, továbbá gyakorlatáról készíttetett felmérést, a Budapesti Kereskedelmi és Ipari Kamara pedig a hazai vállalkozások szakképzésről, munkaerőpiaci kínálatról kialakított véleményét elemző piackutatás friss eredményeit tette közzé a napokban.

„A kutatásunkból kiderül, hogy a cégek többsége nem túl kedvezően vélekedik a jelenlegi felnőttképzési formákról, leginkább azért, mert közel háromnegyedük nem tartja kellően rugalmasnak a dolgozóik szakmai és egyéb kompetenciáinak fejlesztéséhez keretet adó felnőttképzési formákat. A válaszadó cégek elsősorban a képzésre szánt idő hosszát csökkentenék, másodsorban a digitális tanulási lehetőségek jobb kihasználásában (e-learning, blended learning szélesebb körű alkalmazásában) látják a fejlesztés lehetőségét”– mondta el dr. Zsuffa Ákos, a Felnőttképzők Szövetségének elnöke – „Utóbbi eredmények összhangban vannak az FVSZ törekvéseivel, ugyanis úgy gondoljuk, hogy az e-learning egy tényleges és jól használható metódus.” Az FVSZ és a BKIK kutatásából is az derült ki, hogy a hazai cégek támogatják a munkatársak képzését és tanulását, az erre való hajlandóság a cégek méretével egyenes arányban növekszik. Ezzel szemben a képzésbe való becsatlakozás tekintetében a két kutatás között jelentős különbség található. Az FVSZ kutatása úgy találta, hogy a cégek valamivel több, mint fele részt vesz a középiskolások vagy felsőfokú képzésben tanuló fiatalok szakmai képzésében és gyakorlati helyet biztosítanak számukra, míg a BKIK-nak a megkérdezettek nagy része azt válaszolta, hogy a cégek nem tartják magukat alkalmasnak a képzésre, a nagy többség nem is csatlakozott a lehetőséghez, és nem is mutatott rá hajlandóságot. Az FVSZ kutatásában a választ adók fele úgy definiálta magát, hogy képzési gyakorlata tudatos, tervezett folyamat. A tudatosságra utal, hogy a cégek meghatározó részének külső képzések esetében képzési együttműködése van oktatási intézményekkel és képzési szakértő szolgáltatóval, akkreditált oktatási-képzési vállalkozással, belső képzések esetében pedig számos cég rendelkezik saját tananyaggal, vagy akár mentori rendszerrel is, azaz felkészültek dolgozóik szakmai és nem szakmai kompetenciáinak fejlesztésére. Kedvező képet mutat, hogy csupán a cégek hetede válaszolta azt, hogy egyáltalán nem jellemző a dolgozók képzése vagy a felmérést megelőző három évben nem vettek részt semmilyen képzésen sem a vállalkozás munkatársai. „Az általunk vizsgált cégek leginkább a pontosságot, precizitást, az önálló munkavégzésre való alkalmasságot, valamint a terhelhetőséget várják el dolgozójuktól.” Legkevésbé az idegennyelvű kommunikációra való képességet, valamint az informatikai tudás oly mértékű alkalmazását kívánják meg, amely már digitális tartalmak létrehozására teszi képessé a munkavállalót. A kutatásban résztvevő cégek többsége nem tartja kellően rugalmasnak a felnőttképzés kereteit, formáit, így nem meglepő, hogy úgy vélik, hogy elsősorban a felnőttképzés rugalmasabb szabályozása ösztönözné a gazdasági szereplőket dolgozóik képzésére, továbbképzésére, illetve annak támogatására. A hazai cégek véleménye összecseng az FVSZ törekvéseivel, ugyanis a kutatásból kiderült, hogy a szövetség mellett ők is kiemelten fontosnak tartják a felnőttképzés önálló jogszabályi szabályozásának sürgetését.

Forrás: hrportal.hu

További cikkek

Fontos az első benyomás!Fontos az első benyomás!

Nem működnek az eddigi toborzási módszerek, ezért problémájuk lehet a vállalatoknak a munkaerőpiacon.  A Piac & Profit KKV-AKADÉMIA konferenciáin a döntéshozóknak segítenek az új technikák elsajátításában, miután egyre nehezebben találnak