A szakszervezetek kétszámjegyű minimálbér emelésre tettek javaslatot a kormánynak, melynek célja, hogy a magyarországi keresetek a régió többi országához képest versenyképesek legyenek. Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke a Magyar Időknek nyilatkozott arról, hogy a 2019-es összegekről a munkavállalói és a munkaadói oldalnak kell egyezségre jutnia.
A Munkástanácsok szerint szükség van a 138 ezer forintos minimálbér legalább 13, és a 180 500 forintos garantált bérminimum legalább 15 százalékos emelésére, emellett szerintük az állami cégeknél is további jelentős felzárkóztatást kell elvégezni. Palkovics aláhúzta: a kormány továbbra sem tervezi a jelenlegi béren kívüli juttatási rendszer fenntartását. A szakszervezetek sem ragaszkodnak a béren kívüli juttatási rendszer fenntartásához. Ugyanerről beszélt Mészáros Melinda, a Liga vezetője is. Ragaszkodnak azonban ahhoz, hogy a dolgozókat az átalakítás miatt ne érje veszteség.
Forrás: hrportal.hu