A munkahely kiválasztásánál a legfontosabb szempont a kellemes munkahelyi légkör, amit a karrierlehetőség, valamint a munka-magánélet egyensúlya követ – számolt be a Szerencsejáték Zrt. kutatása eredményeiről.
A kellemes munkahelyi légkör a válaszadók 69 százaléka szerint a legfontosabb, a válaszadók közel fele jelezte, hogy leginkább a karrier és az előrelépési lehetőség, valamint a munka és magánélet egyensúlya számít. A kezdő fizetés nagysága 41 százalékkal csak a negyedik helyet foglalja el a fontossági sorban a közlemény szerint. Ahhoz, hogy egy munkáltató elkötelezetté tegye a pályakezdőket a válaszadók 90 százaléka szerint átlátható karrierlehetőséget kell nyújtania – derül ki a felmérésből. A kitöltők 87 százaléka jelezte: teljes mértékben el tudja képzelni, hogy 5 évnél tovább dolgozik egy munkahelyen. A megkérdezettek 83 százaléka szerint a munka élvezete előbbre való, mint a fizetés mértéke. A lottótársaság a kutatási eredményeket is alapul véve elindította Level UP! nevű utánpótlás- és gyakornoki programját, amelyre június 13-ig várja az érdeklődők jelentkezését – ismertették. A program 3 éves mentori támogatással segíti az újonnan belépők egyéni karrierútját, a gyakornokok egy éven át heti 20-30 órában szerezhetnek munkatapasztalatot a társaságnál. A Szerencsejáték Zrt. a felmérésben 2019 fiatal felnőttet – főleg végzősöket és frissdiplomásokat, kisebb arányban 30 éven felülieket – kérdezett meg hét különböző szakterületről – olvasható a közleményben.
Forrás: infostart.hu