A járvány második hulláma nem érte váratlanul a vállalatokat., azonban az eddig meghozott járvány elleni intézkedések nagy gazdasági károkat okoztak. Nemes-Nagy Szilvia, a Performia Hungary Kft. ügyvezető-tulajdonosa szerint több az álláskereső, mint a vírust megelőzően, viszont a minőség rosszabb, az emberek rossz állapotban vannak, a vállalatok pedig nem merik rájuk bízni azt a munkát, amire szakértőt keresnek.
Miután a koronavírus március elején megjelent Magyarországon, a járvány terjedését megállítani hivatott intézkedések miatt gyakorlatilag megállt az élet nemcsak itthon, hanem az egész világon, így pedig számos szektorban több százezren vesztették el munkájukat hazánkban. A gazdaság felfutóban volt, csak az nem dolgozott, aki nem akart, és lasszóval fogták a munkaerőt. A járvány miatt ez véget ért, és a második hullám ismét a feje tetejére állíthatja a munkaerőpiacot. Nemes-Nagy Szilvia, a Performia Hungary Kft. ügyvezető-tulajdonosa arról beszélt, hogy sokkal több ma az álláskereső, mint a vírust megelőzően volt, ugyanakkor a minőség rosszabb. „Sokkal több jelöltet kell meghallgatni, mire megtalálja a cég az igazit. Egy állásunkra például most háromszázan jelentkeztek, ami januárban még elképzelhetetlen lett volna. Óriási szám ez, de még egyikük sem került be állásinterjúra, mert a teszteken elbuktak. Nem merném rájuk bízni azt a munkát, amire embert keresünk” – fogalmazott a vezetési és toborzási szakértő, hozzátéve, hogy alacsony a boldogság faktoruk a munkavállalóknak, nem célokban gondolkoznak, hanem veszteségben. Emlékeztetett: a járvány kezdetén sokan azokat a munkatársakat küldték el, akiket már korábban is el kellett volna, ők vannak most nagy többségben az álláskeresők körében. Kiemelte, hogy a cégek felelőssége is nagy, mert bármilyen mélyponton is van egy munkavállaló, ha a vállalatban nem érez stabilitást, inkább továbbáll.
Forrás: piacesprofit.hu