A nehéz megélhetés miatt egyre többen döntenek úgy hazánkban, hogy visszamennek dolgozni. Ugyanakkor a számok azt mutatják, hogy a foglalkoztatottság rekord szinten van, ami szintén a megélhetéssel hozható összefüggésbe.
Sokkal jobb állapotban lehet a hazai munkaerőpiac, mint ahogy azt eddig gondoltuk. A Világgazdaság vizsgálata szerint a megélhetési költségek drámai növekedése miatt egyre többen dönthetnek úgy Magyarországon, hogy visszatérnek a munka világába. Hónapok óta arról érkeznek a statisztikák, hogy folyamatosan romlanak a foglalkoztatottsági mutatók – decemberben 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta volt. Ugyanakkor, ha figyelembe vesszük a korábbi időszakokat és a tágabb kontextust, akkor az látható, hogy az inaktívak és azon belül is a passzív munkanélküliek száma viszonylag alacsony.
4,7 millió foglalkoztatott
Ebben a csoportban azokat az embereket találjuk, akik szeretnének dolgozni, de valamilyen okból nem keresnek állást. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint korábban rendre százezer körül alakultak itt a számok, október és december között mindössze 82 ezren tartoztak ebbe a kategóriába, de 2020 tavaszán a járvány alatt a számuk a 170 ezret is elérte. Tehát jelenleg feleannyian vannak, akik nem jelennek meg a munkanélküliségi statisztikai adatokban. Eközben a foglalkoztatottság továbbra is rekordon van: folyamatosan 4,7 millió körül alakulnak az adatok – itt nem látható az a romlás, amely a munkanélküliség növekedéséből esetlegesen adódna.
Feltehetően ezek az adatok összefüggésben lehetnek a megélhetési költségek alakulásával: az Európa élvonalába tartozó magyar infláció miatt elképzelhető, hogy egyre többen döntenek úgy, hogy kipróbálják magukat a munka világban. Ettől függetlenül kétségtelen tény, hogy a munkanélküliségi ráta emelkedésében szerepet játszhat a gyengülő gazdasági aktivitás is. Ugyanakkor az adatok mellett ki kell emelni: a munkaadók részéről továbbra sem érkeznek olyan jelzések, hogy leépítési hullám indulna el.
Kevesebb elérhető állás
Míg tavaly decemberben 42 654 állás volt elérhető, addig január elejére 33 560-ra esett vissza a kínálat, és ha a februári adatokat a decemberivel vetjük össze, akkor a szakmunkákban látható a legnagyobb visszaesés. A betanított munka és az értékesítés-kereskedelem kategóriában figyelhető meg még némi csökkenés. Viszont közel négyszázzal több a pénzügy-számvitel kategóriában a hirdetések száma.
Forrás. index.hu