Amelyik cég odafigyel a munkahelyi ártalmak megelőzésére, úgy tűnik jó befektetést csinál., ugyanis így a cég versenyképessége is megmarad. A Pénzügyminisztérium munkaerőpiacért és vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára Marczinkó Zoltán kiemelte: az Európai Unió munkavállalóinak 18 százaléka kitett veszélyes anyagoknak – Magyarországon ez az arány 22 százalék. Az EP Munkavédelmi Ügynökségének a veszélyes anyagok helyes munkahelyi kezeléséről szóló kétéves kampánya – amelyhez Magyarország is csatlakozott – elősegítheti a rosszindulatú, daganatos megbetegedések és halálozások jelentős csökkenését.
Indul a helyes gyakorlat pályázat is, amely a követendő, jó gyakorlatokat, pozitív példákat szeretné fókuszba állítani. Pályázni ez év december 15-ig lehet két kategóriában, a 100 főnél kevesebb, illetve a 100 főnél többet foglalkoztató – vállalkozások. A munkavédelmi felügyelőség 2017-ben több mint húszezer ellenőrzést végzett a vállalati telephelyeken, melyeket követően 7200 intézkedést tett.A helyettes államtitkár elmondta: az Európai Bizottság hozzákezdett a leggyakrabban előforduló, legveszélyesebb anyagok munkahelyi expozíciós határértékének felülvizsgálatához. A szakemberek szerint a keményfaporok és 13 vegyi anyag határértékének módosításával a 2069-ig tartó időszakban mintegy 100 ezer – munkahelyi daganatos megbetegedésből eredő – haláleset előzhető meg. Az Európai Bizottság további rákkeltő anyagoknál is felülvizsgálja a határértékeket, jelenleg a második és harmadik módosítási csomag egyeztetése folyik. A tapasztalatok szerint a nagyvállalatok szabálykövetőbbek, a kis- és középvállalkozások azonban gyakran elhanyagolják a munkavédelmet, pedig sok szakmában, ágazatban (például a hegesztők, autószerelők, szobafestők, fodrászok, pékségek) használnak vegyipari termékeket, veszélyes anyagokat. Azok közül, akik tartósan karcinogén anyaggal érintkeztek, sokan belehalnak a rákbetegségbe, számukat évente 57 ezer és 106 ezer közöttire becslik. A Központi Statisztikai Hivatal Magyarország 2017 című összefoglalójában olvasható: a magyarok 26 százaléka is daganatos betegségben hal meg.
Forrás:MTI