Két szélsőértéke van jelenleg a magyar munkaerőpiacnak, vannak állások, melyekre többszörös a túljelentkezés, míg az informatikusból, műszaki végzettségűekből hiány van. Miközben a legújabb felmérések szerint a magyar cégek kétharmada (66 százaléka) teljesen befagyasztotta a munkaerő-felvételt, illetve ötödük elbocsátásokról is döntött az elmúlt időszakban, egyes pozíciók esetében inkább azzal küzdenek a cégek, hogy a tömeges jelentkezésekből hatékonyan és eredményesen szűrjék ki a legalkalmasabb jelölteket.
Meglepő módon ugyanezzel a problémával küzdenek a vállalatok a hiányszakmák terén is: a megfelelő jelöltet az IT és például mérnöki területen továbbra is nehéz megtalálni. Egy friss felmérés szerint cégvezetés, a vendéglátó- és építőipar, a humán erőforrás és a marketing érezte meg leginkább a koronavírus hatásait az álláslehetőségek tekintetében, ezeken a területeken nagyot csökkent a nyitott pozíciók száma és akár 200-szoros túljelentkezés is kialakulhat egy-egy állásajánlat esetében. Az IT, a gyártás/termelés és a műszaki/mérnöki területeken pedig több tíz százalékkal nőtt a betölthető munkakörök száma 2019 ugyanezen időszakához viszonyítva. A magyar munkaerőpiac tehát sok pozíció esetében kínálat-vezéreltté vált és a túljelentkezés bizonyos szakterületek esetében nagy kihívást jelent a toborzással foglalkozó kollégáknak. A jelenlegi helyzet nem a minőségi munkaerő hatékony és gyors kiszűrésének, illetve kiválasztásának kedvez, főleg ha több pozíciót kell egyszerre betölteni. A túljelentkezés több oldalról is próba elé állítja a HR-szakembereket: a vezetők gyorsan munkába szeretnék állítani a lehető legjobb jelölteket, a pályázók pedig elvárják a gyors kommunikációt, a folyamatos visszajelzéseket, a profi és transzparens felvételi folyamatot. A mesterséges intelligencia-alapú technológiákkal ezt könnyen teljesíthetik a toborzási szakemberek, ráadásul egy abszolút cégre szabott funkciókkal ellátott chatbot akár a toborzásra fordított erőforrások 45 százalékát megspórolhatja, mely egy közepes méretű vállalat esetében évi több millió forintot is jelenthet – mondja Baltay Kristóf, a ChatBoss Team ügyvezetője. Miközben a ChatBoss Team legutóbbi nagy dobása, a Chat Norris névre hallgató AI-megoldás a megkezdett beszélgetések 32 százalékát valós kiválasztási folyamatokra fordítja, soha nem látott igény mutatkozik a cégen belüli információáramlást és a munkavállalói élményt támogató chatbotokra is. A távoli munkavégzés által szétszakított vállalati kollektívák összetartásában kulcsszerepet játszik a napi szintű tájékoztatás és a folyamatos, kétoldalú kommunikáció lehetősége. A járványhelyzetben ráadásul óriási előnyt jelent, ha a HR-esek nem a munkatársaktól érkező hívások kezelésével töltik a napjukat, hanem egy 0-24-ben elérhető, fáradhatatlan chatbotra bízzák a sablonkérdések megválaszolását. Érdekes módon éppen ez a „mesterséges” segítség lehet a leghatékonyabb eszköz a fluktuáció és a motivációvesztés ellen – a győri Audinak fejlesztett Chatelka például 13 000 irodai és kékgalléros kollégával kommunikál naponta, aminek jól érezhető hatása van az általános munkavállalói közérzetre. A mesterséges intelligenciát alkalmazó fejlesztések tehát a legtöbb, munkaerő menedzsmenthez kapcsolódó kihívásra választ adhatnak, és úgy tűnik, egyre több cég ismeri fel, hogy most érdemes befektetni a kormányzati szinten is támogatott területbe.
Forrás: computerworld.hu, szakszervezetek.hu