London és Ausztria vonzó a magyarok számára

Külföldi munkavégzés

Idén is a legtöbben hazánkból vándorolnának át a nyugati szomszédos országba,  Ausztria nagyon keresett a nemzetközi álláskeresők körében a magas életminőség és a vonzó munkalehetőségek miatt. Ez derül ki a Boston Consulting Group tanácsadó cég és a Stepstone állásbörze friss tanulmányából, amely szerint nyugati szomszédunk a vizsgált, 185 ország közül idén a 11. helyen szerepel a világ legnépszerűbb munkahelyeinek rangsorában.

Ez pedig négy hellyel jobb, mint a legutóbbi, 2020-as felmérés során. A mintegy 150 ezer külföldi álláskereső megkérdezésével készült tanulmányban városonként nézve a szövetségi főváros, Bécs a korábbi 22. helyről a 23.-ra lépett vissza, míg 2018-ban még a 13. volt a listán. „Ausztriában ütőkártyát jelent a magas életminőség a legokosabb elmékért zajló, globális versenyben” – állapította meg Heike Dorninger, a bécsi BCG iroda vezetője, megjegyezve, hogy ezt az előnyt nem is kívánják bonyolult bevándorlási eljárásokkal, nehezen megszerezhető vízum- vagy munkavállalási engedélyekkel kijátszani, ezért az osztrák munkaadók törekednek a bürokratikus akadályok proaktív kezelésére.

A Kurier által idézett felmérés azt is  megállapította, hogy az osztrákok is tisztában vannak országuk előnyeivel, mivel mindössze 11 százalékuk lenne hajlandó munka miatt elhagyni a hazáját, akkor is főként Németországba és Svájcba mennének dolgozni, illetve az USA és Olaszország vonzó számukra. Ausztria viszont különösen vonzó külföldön:

  • a legtöbben 2024-ben is Magyarországról szeretnének átköltözni a jobb megélhetés reményében (36 százalék),
  • őket követik a Bosznia-Hercegovinában (30 százalék),
  • Szlovéniában (22 százalék),
  • Szerbiában (20 százalék)
  • és a Németországban (14 százalék) élők.

A városok között London a legnépszerűbb

A magyarok munkavállalási kedve már nem újkeletű tendencia: az osztrák közszolgálati televízió statisztikai összefoglalója szerint a 2010 óta eltelt tizennégy évben összesen 324 179 magyar vándorolt ki az országból – ez a szám több, mint Debrecen és Nyíregyháza teljes lakossága. Tavaly már többen költöztek Ausztriába, mint ahányan tíz évvel korábban összesen elhagyták Magyarországot. A BCG idei rangsorának dobogósai között Ausztrália, az Egyesült Államok és Kanada áll, míg a városok között a legnépszerűbb London, megelőzve Amszterdamot és Dubait.

A kutatók megállapítják, hogy az olyan globális kihívások ellenére, mint a geopolitikai feszültségek, a tartós infláció és a recessziótól való félelem, a megkérdezettek mintegy negyede keres aktívan külföldi munkalehetőséget – ehhez több mint minden hatodik álláskereső nyitott arra, hogy az új lehetőség miatt át is költözzön a külföldi országba. Az osztrák kormány nem bízza a véletlenre a szakképzett munkaerőhiány okozta nehézségek kezelését, amelyre egy nemzetközi szakértőkkel működő stratégiai bizottság által hoznak intézkedéseket.

A tervek szerint 2027-re évente – a mostani 6-7 ezer helyett – legalább 15 ezer harmadik országbeli, legalább érettségivel rendelkező embernek adnának úgynevezett piros-fehér-piros (RWR) kártyát. A munkavállalási engedéllyel főként Bosznia-Hercegovinából, Indiából és az Orosz Föderáció területéről érkeznek a szakképzett dolgozók. Emellett az Európai Munkaerő-piaci Szolgáltatások Hálózatán (EURES) keresztül az uniós polgárokat is aktívan toborozzák, akik leginkább Bécsben helyezkednek el.

A hiányszakmák listája nemrég olyan álláslehetőségekkel bővült Ausztriában, mint a „zöld munkahelyek” a mobilitási szektorban, például várják a jelentkezőket a mozdonyvezetői munkakörbe, továbbá nagy a várakozás az ápolás és gondozás területén. Az  összesen mintegy 200 ezer üres állás betöltésére a Fülöp-szigetekkel is megállapodást kötöttek az ottani munkaerő-potenciál fejlesztése érdekében.  Ennek részeként az osztrák állam fizet az országba érkező filippínó ápolónőknek, hogy tanuljanak németül, azzal a feltétellel, hogy több évig ott fognak dolgozni – számol be a Deutsche Welle.

Forrás: economx.hu

További cikkek