A járvány idején a munkahelyvédelmi bértámogatás 33 milliárd forintos értéke 17 ezer mikro-, kis- és közepes vállalkozás 200 ezer munkavállalóját védte meg, a kutatás-fejlesztési bértámogatás esetén több mint 1100 cég 21 ezer dolgozóját 17 milliárd forinttal támogatták. A kormány bértámogatási programja, a munkaerőhiány és a rugalmas munkaerőpiac egyaránt hozzájárult ahhoz, hogy stabil maradt a foglalkoztatottság a járvány második hulláma idején is. Decembertől ismét 4,5 millióan dolgoznak Magyarországon, ezért mostantól a gazdaság újraindításáé a főszerep – mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.
Egyben bejelentette, hogy lezárult a gazdaságvédelmi akcióterv. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) decemberi adatai szerint 2020 végén a foglalkoztatottak száma elérte a 4,5 milliót, és 14 ezerrel haladta meg az előző év azonos időszakában mértet, a munkanélküliségi ráta 4,3 százalék, az állástalanok száma 200 ezer volt. Az államtitkár hozzátette: a koronavírus-járvány begyűrűzésekor félő volt, hogy a járvány nemcsak az emberéleteket fenyegeti, hanem gazdasági válsághoz is vezet, ami tömeges cégbedőléseket és munkanélküliséget okoz. A gazdaságvédelmi intézkedéseknek és a vállalkozásoknak köszönhetően ez nem így lett – nyomatékosította György László. A járvány nyomán megváltozó gazdasági folyamatok tavaly júniusban érték el a mélypontot a munkaerőpiacon, amikor rövid időre 5 százalék fölé emelkedett a munkanélküliségi ráta, az állástalanok száma pedig elérte a 240 ezret. A nyári hónapok alatt a gazdaság újraindulásával párhuzamosan erősödött a foglalkoztatottság a gazdaságban, augusztus végére már megközelítette a korábbi szintet. Bár a járvány második hulláma idején tartani lehetett attól, hogy újra emelkedik a munkanélküliség, a kormányhivataloktól érkező visszajelzések nem igazolták az aggodalmakat. György László ismertetése szerint a különböző programokkal összesen 327 ezer munkahelyet sikerült megtartani. A munkahelyvédelmi bértámogatás 33 milliárd forintos értéke 17 ezer mikro-, kis- és közepes vállalkozás 200 ezer munkavállalóját védte meg, a kutatás-fejlesztési bértámogatás esetén több mint 1100 cég 21 ezer dolgozóját 17 milliárd forinttal támogatták. A válság sújtotta turizmus és vendéglátás területén már több mint 100 ezer munkavállaló után igényeltek támogatást, összesen 14 400 munkaadó nyújtott be igénylést mintegy 28 milliárd forintra. Az államtitkár tájékoztatása szerint 34 ezer új munkahelyet is létre tudtak hozni a gazdaságvédelmi intézkedéseknek köszönhetően. Továbbá 100 milliárd forint keretösszegű pályázat áll rendelkezésre a vállalkozásoknak beruházásaik megvalósítására, főként az élelmiszeripar, az egészségipar, a zöldgazdaság és a divat-dizájn ipar számára. Azt is kiemelte György László, hogy a vállalati hitelezés, amely a második legnagyobb volt az EU-ban, stabil maradt 2020-ban, összesen 2430 milliárd forint leszerződött hitel keletkezett tavaly a gazdaságban.
Forrás: vg.hu