Kinek biztos az állása ?

Az koronavírus járvány számos kérdést vet föl a munkaerőpiacon, többek között azt is, hogy vajon ki érezheti biztosnak az állását, kell-e félnie az állásvesztéstől. A programozók és a számviteli tudással rendelkező szakemberek iránt jelentős volt a kereslet a hazai munkaerőpiacon az elmúlt öt hónap során – mutat rá a Profession.hu és az EY elemzése.

Az állásportál adatai szerint a szoftverfejlesztés és a könyvelés a koronavírus-járvány okozta válság alatt is stabil szakmának bizonyul Magyarországon. A hazánkban tavasszal bevezetett karanténintézkedések első két hónapja alatt, azaz márciusról májusra közel 50 ezren regisztráltak a munkaügyi központokban, az év eleje óta pedig csaknem 190 ezren jelezték, hogy elveszítették az állásukat a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján. Ebben az időszakban a programozással és a könyveléssel foglalkozó szakemberek iránt csökkent legkevésbé az érdeklődés az év elejéhez képest a munkáltatók részéről.„Tapasztalatunk szerint a könyvelés mellett a könyvvizsgálat bizonyult az egyik leginkább válságálló területnek a COVID-19 első hulláma során” – hangsúlyozta Lázár Gábor, az EY HR vezetője. A szakember szerint több cégnél inkább az erőforrás, nem pedig a feladatok hiánya okozott kihívást a területen, hiszen a beszámolási kötelezettség alól sem mentesültek a vállalatok. „Az IT-szektort érzékenyebben érinti a gazdasági lassulás. Bizonyos fejlesztéseket el kellett halasztani, de ezzel egyidőben más projektek kerültek előtérbe, így az iparág várhatóan hamar talpra áll. Emiatt munkaerőpiaci szempontból kevésbé kitett a pandémia hatásainak.” Az elmúlt öt hónap során a Profession.hu-n meghirdetett állások közé leggyakrabban a fent felsoroltak mellett az eladó és pénztáros munkák, a betanított munka, az anyagmozgatói és rakodói állások, a projektmenedzseri pozíciók, a szakmunkák, valamint az értékesítői állások kerültek be. A piacvezető állásportál adatbázisa alapján a közzétett álláslehetőségek számának csökkenése jelentősen mérséklődött május óta, nyár végére pedig a tavalyi év azonos időszakához képest már csak 30 százalék körül alakult. Az álláspiac helyzete tehát folyamatosan stabilizálódik, de a hirdetések száma még mindig nem érte el a tavalyi év azonos időszakának szintjét.„A COVID-19 hatásai fundamentálisan alakították át a vállalatok működését és prioritásait. Az egészségügyi kockázatok minimalizálása, a távmunkára való technológiai átállás, a napi rutinok megváltozott keretekben való megszervezése csak néhány példa azokból a kihívásokból, amelyekkel a cégeknek szembe kell nézniük. A változások közepette ugyanakkor a vállalkozások számára kiemelt jelentősége van a stabil gazdasági működésnek és a pénzügyi megfelelőségnek. Az erre való odafigyelés a kiszámíthatatlan környezet ellenére sem veszített jelentőségéből” – mondta el Tüzes Imre, a Profession.hu üzletfejlesztési vezetője.   Az EY-nál jelenleg az informatikai és a pénzügyi- és számviteli pályán is vannak nyitott pozíciók mind a fiatalok, mind tapasztalt munkavállalók számára. Előbbi területen többek között projektmenedzsereket, kiber védelemmel és vállalati kockázatkezeléssel, míg az utóbbi szakmában könyvvizsgálattal és a szervezeti korrupció feltárásával és megelőzésével foglalkozó szakembereket keresnek.

Forrás: profitline.hu

További cikkek