Kilőttek a bérek egyes szektorokban

Béremelkedések egyes szektorokban

Egyes szektorokban jócskán megemelkedett a fizetés hazánkban, míg az építőiparban, a mezőgazdaságban és a vendéglátás szektorban nem fizetik túl a dolgozókat.

A pénzügyi szektor mellett az energiaipar és az infokommunikáció is az élmezőnybe került – derül ki a vg.hu cikkéből. Már három szektorban is egymillió felett az átlagbér- A Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi adatai szerint áprilisban a bruttó átlagkereset 9,8 százalékkal, 708 300 forintra, míg a nettó 9,6 százalékkal, 486 500 forintra emelkedett az előző év azonos időszakához képest. A vg.hu a részletes adatokat is megvizsgálta: Áprilisban a KSH által ismertetett 19 nemzetgazdasági szektorból háromban is egymillió forint fölött volt a bruttó átlagkereset, ráadásul ez már a második hónap, amikor ezt mérik a statisztikusok.

Mint mindig, továbbra is a pénzügyi szolgáltatás szektorban, azaz a bankszférában lehet a legjobban keresni, ahol áprilisban 1 millió 306 ezer forint volt a bruttó átlagkereset, ugyanez az információ, kommunikáció ágazatban 1 millió 145 ezer forint, míg az energiaiparban 1 millió 111 ezer forint. Tavaly az egymillió fölötti kategóriában a bankszféra és a médiaágazat átlagfizetései voltak, tehát ehhez a szűk körhöz csatlakozott most az energiaipar, ahol áprilisban a legmagasabb, 26,4 százalékkal keresetnövekedést mérte a KSH.

Utána a vízgazdálkodásban (20,0 százalék) és az oktatásban (18,7 százalék) emelkedett az átlagkeresetek értéke, míg a legkisebb emelkedés az egészségügyi, szociális ellátásban (2,1 százalék) és a bányászatban (5,5 százalék) történt. Ami a lista másik végét illeti, az építőiparban, a mezőgazdaságban és a vendéglátás szektorban finoman szólva sem fizetik túl a munkavállalókat: az építőiparban és az agráriumban is 536 ezer forint a bruttó átlagbér most áprilisban, a vendéglátóiparban pedig mindössze 455 ezer forint.

A legjobban kereső foglalkozás továbbra is a légi forgalmi irányítóké: 2024-ben átlagosan 3,42 millió forintot kerestek havonta, ami 28%-os, azaz 750 ezer forintos emelkedés 2023-hoz képest a HungaroControlnál. Megőrizték második pozíciójukat a légijármű-vezetők, illetve hajózómérnökök. A lista harmadik helyére ugyanakkor a törvényhozók, miniszterek és államtitkárok futottak be, miután a bruttó átlagkeresetük mintegy 300 ezer forinttal, 2 263 869 forintra emelkedett 2023-hoz képest. Egyre több szakmában lépi át az egymillió forintot a bruttó átlagkereset, míg 2023-ban 46 ilyen foglalkozás volt Magyarországon, addig 2024-ben már 64.

Forrás: hrportal.hu

További cikkek