Hiány van az óvónőkből, az állásportálokon legalább is így látszik, miután sok az óvónői álláshirdetés. Aki pedig várják őket a betöltetlen állásokra, igyekeznek kedvezményeket biztosítani számukra, például szolgálati lakást, többletjövedelmet.
Sok óvónőt keresnek a közszolgálati állásportálon, az eddigi adatok szerint 319-et. A hirdetéseket elsősorban a kistelepülések adták föl, legtöbbjük szolgálati lakást és útiköltség-térítést is tud adni a pályázó óvónőknek – írja az Eduline.hu. A Fejér megyei Csőszön és a Hajdú-Bihar megyei Nagylétán két-két óvodapedagógust is felvennének a helyi óvodába, a Győr-Moson-Sopron megyei Abdán és Péren, a Nógrád megyei Szendehelyen és Drégelypalánkon is van betöltetlen óvodapedagógusi állás. A Magyar Falu program keretében, ahol arra szükség van, az óvodai, bölcsődei dolgozóknak, önkormányzati pénzügyeseknek, jegyzőknek és körzeti megbízottaknak szolgálatilakás-lehetőséget kínálnának.
Forrás: penzcentrum.hu