Keresik az informatikus végzettségűeket

Még mindig nagy az igény az informatikusokra Magyarországon, 22 ezer betöltetlen állás várja a szakembereket. Az  Innovációs és Technológiai Minisztérium digitalizációért felelős helyettes államtitkára Solymár Károly Balázs hangsúlyozta: az informatikai tudás óriási kincs lehet, arra minden ágazatban, köztük a gépjárműiparban, az egészségügyben és az agráriumban is szükség van.

Ugyancsak szükség van informatikusokra a közlekedés, a repülés, a logisztika és a honvédelem területén, az ágazatban dolgozók tudására a jövőben egyre inkább igény lesz. Az elsősorban logikus gondolkodást, kreativitást, nyitottságot, csapatban gondolkodást és angol nyelvtudást igénylő hivatás jelenleg a legversenyképesebb fizetést biztosítja Magyarországon. Az átlagkeresetek tekintetében még a bankszektort is megelőzi az informatikusok bérezése – ismertette. Megjegyezte, hogy a legkeresettebbek az alkalmazásfejlesztő és programozó szakemberek, köztük is a Java-fejlesztők. Solymár Károly Balázs tájékoztatása szerint a kiemelkedő bérezésen kívül kényelmes munkakörnyezet biztosításával is ösztönzik munkavállalóikat az informatikai állásokat kínáló cégek. A pályaválasztás előtt álló tanulókat a helyettes államtitkár arra biztatta, hogy felsőoktatási képzés keretében, lehetőleg mesterdiplomát és akár doktori fokozatot is szerezve tanulják meg a szakmát, majd szólt a szakmai gyakorlat megszerzésnek fontosságáról is. Az egyetemi képzés olyan széleskörű alaptudást és világlátást ad, amiből évtizedekig lehet építkezni – hangoztatta. Solymár Károly Balázs felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország számtalan felsőoktatási intézményében van lehetőség programtervező, gazdasági és üzemeltető informatikus képzettséget szerezni, a hallgatók számára számos ösztöndíj-lehetőséget is biztosítanak.

Forrás: pestisracok.hu

 

További cikkek