Keresik a népszerű magyar egyetem hallgatóit a munkaerőpiacon

Egyetemi hallgatók

Lezárult a Hungarian Startup University Program (HSUP) az ELTE-n: a programban közel 180 egyetemista vett részt, az ötletek kidolgozását számos egyetemi programmal segítette az intézményi HSUP-csapat. A legjobbakkal már tárgyalnak a lehetséges befektetők – jelezte az egyetem,  hozzátéve, hogy a HSUP az ország első online egyetemi startupképzése, melynek célja az egyetemisták megismertetése a modern vállalkozói ismeretekkel.

Egyetemi programon vett részt az ELTE, ahol vállalkozói ötleteiket dolgozhatták ki a diákok. A legjobban teljesítő hallgatók már lehetséges befektetőkkel tárgyalnak – árulta el közleményében az egyetem. A legjobb ötletek között szerepel komposztfarm és biciklibe rejthető GPS-eszköz is. A HSUP első félévét közel 180 ELTE-s hallgató fejezte be, döntő többségük alapszakos egyetemistaként. Az első félév végén az egyetem szakmai zsűrije kiválasztotta azt a tíz ötletgazdát, akik ösztöndíjjal dolgozhattak tovább vállalkozási ötletükön a második félévben.

Fenntarthatóság és mesterséges intelligencia

Az ELTE-s ötletgazdák többek között a fenntarthatóságra, a mesterséges intelligencia használatára, valamint közösségépítő és vállalkozástámogató platformok fejlesztésére fókuszáltak – árulta el az MTI-hez eljuttatott közleményében az egyetem, kiemelve, hogy a Nemzeti Innovációs Ügynökség által biztosított mentori segítségen túl az ELTE számos saját kezdeményezéssel is támogatta a csapatokat.  Az ELTE-s csapatvezetők fontosnak tartották a szakmai network korai kiépítését, így nemcsak saját intézményükből, hanem további nyolc egyetemről választottak csapattagokat, így 64 ELTE-s hallgató más egyetemek csapataiban vállalt aktív szerepet, 19-en pedig egyéni úton végezték el a második félévet – ismertették a közleményben.

A program zárásaként rendezett június 15-i Introduction Dayen öt ELTE-s csapat vett részt. A júliusi EFOTT keretében megrendezett Demo Dayen az ország legjobb HSUP-csapatai mutatkozhattak be az innovációs ökoszisztéma szereplői, inkubátorok és befektetők előtt. A rangos eseményre idén két ELTE-s csapat – a Cyclosec és a Komposztfarm – kapott meghívást, a zsűri mindkét projektet szakmai támogatásra érdemesnek találta, így a csapatok hamarosan felvehetik a befektetőkkel a kapcsolatot – árulták el a közleményben.

Biciklis gps és komposztfarm

A Cyclosec (ötletgazda: Bucsai László, ELTE Informatikai Kar) GPS-funkcióval ellátott, biciklibe rejthető eszközének és a hozzá tartozó applikációnak segítségével bárki bármikor megtekintheti kerékpárja pontos helyadatait, emellett élvezheti az applikáció egyéb funkcióit is. A Komposztfarm projekt (ötletgazda: Herbák Mihály, ELTE Társadalomtudományi Kar) az emberi fogyasztásra nem alkalmas élelmiszer-hulladékok újrahasznosítását célozza. A programot a Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Hivatal hívta életre, és a Nemzeti Innovációs Ügynökség szervezte. Az ELTE kezdetek óta a program aktív résztvevője.

Forrás: index.hu

További cikkek