Keresik a legjobb fiatal vezetőt

Újra pályázhatnak a negyven éven aluliak az Év Fiatal Vezetője Díjra. A pályázatokat neves szakemberekből álló szakmai zsűri bírálja majd el, amely idén két új taggal bővült: Blaskó Nikolett, az ACG ügyvezetője és Gerendai Károly üzletember is a kezdeményezés mellé állt. Mit várnak el a jó fiatal vezetőktől ?  Legyen innovatív, önálló, bírjon küldetéstudattal, tudjon felelősséget vállalni, ugyanakkor fontos, hogy megfelelően tudja értékelni, motiválni csapatát és tudatosan fejlessze saját szakmai- és vezetői képességeit.

Blaskó Nikolett zsűritag szerint a siker fontos alkotóeleme a kitartás, a magas színvonalú szolgáltatás és a profizmus mellett az értékrend, amely szerint egy szervezet működik. Mindennek megteremtése, az iránymutatás a vezető feladata. A díjra négy kategóriában – nagyvállalati, kkv, non-profit és állami szektorban működő – olyan 40 év alatti vezetők pályázhatnak, akiknek legalább egyéves vezetői tapasztalatuk van, és akik legalább öt főből álló csapatot irányítanak a mindennapok során. Az  elmúlt években közel kétszáz pályázat érkezett és idén is hasonló kiélezett versenyre számítanak a kiírók. „Fontos számunkra, hogy a jó gyakorlatokat széles körben megismertessük, így minden pályázónak szeretnénk online megjelenést biztosítani, valamint a legjobbaknak a személyes bemutatkozási lehetőséget is megadni” – mondta Szabó Viktória, a Fiatal Vezetők Akadémiáját működtető Coaching Team munka- és szervezetpszichológusa, aki hozzátette: a zsűri a fődíj mellett különdíjakkal, a további helyezettek számára pedig egyéb elismeréssel is készül képzési programok, tanfolyamok, szakkönyvek formájában. A jelentkezők december 3-ig küldhetik be pályázatukat, a szakmai zsűri ezt követően kezdi meg az értékelést.

 

Forrás: mmonline.hu

További cikkek