Keresett szakma az egészségügyiseké

A járvány ideje alatt is keresik az egészségügyi munkavállalókat és úgy tűnik, a jövőben ez még inkább így lesz. A hasonló gazdasági folyamatok, mint amelyet a járvány okozott, elbocsátásokhoz, szabadságolásokhoz, fizetéscsökkenéshez vezetnek, és minél szigorúbb a karantén, annál magasabb a munkanélküliség. Azonban az egészségügy kivétel.

Az egészségügyben nincsenek leépítések, itt más, fontos feladatok és kihívások állnak a dolgozók előtt. A járvánnyal kapcsolatos egészségügyi védekezés fontos része az egészségügyi dolgozók felkészítése a tömeges megbetegedések fázisára és a koronavírusos betegek ellátásához szükséges speciális feladatokra, például a lélegeztetett betegek ellátására. Magyarországon három program indult távoktatásban ápolók, orvosok, orvostanhallgatók számára, illetve segédápolói képzés önkéntesek számára. Hirdetés 2020 áprilisára már több mint 13 ezer regisztráltak a képzésekre és 8 ezren már sikeresen záróvizsgát is tettek. Az orvosi egyetemek pedig a végzős orvostanhallgatók felkészítését végzik. Az álláskeresésben is viszonylag stabil az egyészségügyi állások iránti érdeklődés, míg a más állások iránti kereslet csaknem 50%-os csökkenést mutat – derül ki a Jooble állásgyűjtő portál elemzéséből. Az aktív álláshirdetések száma (tehát az egy napon feladott hirdetések száma)mindemellett a legtöbb európai országban csökkent. Magyarországon is jelentős csökkenés tapasztalható. Tehát stabil mutatók mellett az egészségügyi állások jelenleg nagyobb piaci szegmenst foglalnak el, mint januárban vagy februárban. A karantén még nincs lényeges hatással a különböző szférák munkaerőigényére a munkaadók szemszögéből nézve, emellett viszonylag kevés álláshirdetés van projektvezető, programozó, üzletvezető és könyvelő állásokra. Jelenleg az egészségügyi munkatárs, otthoni ápoló, nővér, ügyfélszolgálati munkatárs, technikai menedzser, sofőr és adminisztratív munkatárs pozíciók keresettek Magyarországon és más országokban. 2020 február 22 és március 22 között egészségügyi állásokra 26 248 keresés volt, míg március 22 és április 22 között szintén 26 005 keresés. Európai országban csökkent. Magyarországon is jelentős csökkenés tapasztalható. Tehát stabil mutatók mellett az egészségügyi állások jelenleg nagyobb piaci szegmenst foglalnak el, mint januárban vagy februárban. Mindenhol a világon a koronavírus járvány legfontosabb kérdése, hogy hogyan tudják kezelni a kórházak az intenzív ellátást igénylő fertőzöttek hirtelen jövő hullámát.  Az egészségügyi dolgozók kulcsfontosságúak ezekben a hetekben, hónapokban. Az államizolációs protokollokat vezetettbe, bevonták az orvostanhallgatókat és az orvoskutatókat is az ellátásba, a személyzet rendelkezésre állását maximálták, mindenkit visszahívnak a rendszerbe és eltörölték a szabadságolásokat. Egyúttal döntés született arról is, hogy az elmúlt 3 évben távozó orvosokat visszahívják. Közben folyamatos a szakemberek átképzése a koronavírusos betegek kezelésére a Covid-19 protokollok alapján. Közben persze biztosítják a távmunka lehetőségét, ahol lehet, bevezették a telekonzultációt az ambuláns betegek ellátása érdekében. Már most egyértelműen látszik, hogy a telemedicina, a fertőzéses gyógyszerfejlesztések és az egészségügyi műszerek fejlesztése hangsúlyt kap a jövőben, csak az a kérdés, hogy mikor és addigra a járvány mekkora része zajlik le.

Forrás:webbeteg.hu

További cikkek