Jelenleg nagyon alacsony a munkanélküliség (augusztusban 3,4 százalék volt a munkanélküliségi ráta), soha nem látott mértékű a foglalkoztatottság, és az üres álláshelyek száma pedig megközelítette már a százezret – mondta el a Magyar Hírlapnak Szalai Piroska munkaerőpiaci szakértő. Rámutatott, ennyire erős alapokkal még soha nem rendelkeztünk korábban, és a legjobbak közt vagyunk az Európai Unióban is.
Nem tapasztalhatóak a háború káros gazdasági hatásai
A magyar munkaerőpiacon (még) nem tapasztalhatóak a háború káros gazdasági hatásai, például elbocsátások, gyárleállások. Kiemelte, jelenleg hazánk az egyedüli olyan ország, ahová még jön az orosz gáz, ami nemcsak a téli fűtéshez szükséges, hanem számos ágazatban nélkülözhetetlen alapanyag. Gáz- és kőolajhiány miatt nem fog bezárni egyetlen vállalatunk sem. Az elemzők szerint jövőre lesz inkább érzékelhető a magyar gazdaságban az európai recesszió. Nagy kérdés, hogy ez a munkaerőpiacon összességében milyen folyamatokat jelent – emelte ki Szalai Piroska.
A szakértő rámutatott, a 2010 előtti pénzügyi válság idején hazánkban 2006–2010 között közel 200 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma éves átlagban, míg a járvány idején, 2019–2020-ban ennek negyedével(!), 50 ezerrel. Sőt míg az első esetben nyolc év kellett ahhoz, hogy visszaálljon a létszám a 2006-os válság előtti szintre (mint tudjuk, nálunk már 2008 előtt elkezdődött a válság, a foglalkoztatotti létszám esése), a járvány idején mindössze egyetlen negyedévben tapasztaltunk csökkenést, 2020 második negyedévében, és már a harmadik negyedévtől visszaállt a létszám, majd 2021. második negyedévétől jelentős növekedés mutatható ki – magyarázta.
Bővülő ágazatok a munkaerőpiacon
Az összesített adatok mögött a járvány idején is jelentős belső átalakulások voltak tapasztalhatók. Jelentősen nőtt az építőiparban, a gyógyszergyártás területén és az infokommunikációs ágazatban dolgozók száma, és sokkal többen dolgoznak önfoglalkoztató vállalkozóként, nem alkalmazottként. Most is várható, hogy lesznek bővülő ágazatok. Az építőipar, a villamos berendezések gyártása, a villamosenergia- és gázellátás, a légkondicionálás, az ingatlanügyek, a szakmai, a tudományos és a műszaki tevékenység, az infokommunikációs ágazat minden bizonnyal továbbra is növekvő munkaerőigénnyel rendelkezhet Szalai Piroska szerint.
Látható, hogy most mind a lakosság, mind a vállalkozások energetikai korszerűsítése, beruházásai megsokszorozódtak. Ez a folyamat folytatódik jövőre is. A nyílászárók és a szigetelések korszerűsítése, a smart home, napelem- és hőszivattyúrendszerek telepítése rengeteg szakembernek ad munkát úgy a gyártásban, a kereskedelemben, az építőiparban, mint az informatikai és a műszaki szakértői tevékenységet végzők körében is – húzta alá.
Forrás: ripost.hu