A pénzügyeket intézni, állást keresni és otthonról dolgozni lehet könnyebben is: ebből a célból jött létre a „Lehet könnyebb!” kezdeményezés –, ahová a Microsoft által támogatott projektet megálmodó HTTP Alapítvány, OTP Bank és Trenkwalder várja az érdeklődőket és tanulni vágyókat. Magyar nyelvű, online formában elérhető tananyagot tett elérhetővé a digitális megoldások, az álláskeresés és a tudatos pénzügyi tervezés témaköreiben négy vállalat összefogása.
A digitális átalakulás kiemelt hazai támogatója, a mesterséges intelligencia és a felhőtechnológia vezető globális vállalata, a Microsoft, az egyik legnagyobb hazai lakossági bank, az OTP Bank, az egyik legjelentősebb hazai állásközvetítő, a Trenkwalder, valamint az informatikai szakképzés szakértője, a HTTP Alapítvány fogott össze a tudásfejlesztés érdekében. Ezeket a területeket nemcsak az köti össze, hogy a mindennapjainkat alapvetően befolyásoló és nagy érdeklődésre számot tartó témakörök, hanem az is, hogy mindegyiket érinti a digitális átalakulás. Az elmúlt időszak legnagyobb változása épp ez volt: az irodai munkavégzésről számos munkahelyen hibrid munkavégzésre, az iskolák egy részében hibrid oktatásra álltak át, lassan az összes tennivalót, ideértve a pénzügyeket és az álláskeresést is, a legtöbben képesek otthonról, interneten bonyolítani. Kényelmesen és könnyen, de csak a megfelelő készségekkel és tudással felvértezve! Ezt a ma már nélkülözhetetlennek számító tudást szeretnék a támogatók mindenkinek térítésmentesen átadni. A HTTP Alapítvány a Lehet könnyebb! weboldalon keresztül tette elérhetővé a tananyagot, amely a hasznos tudást szemléletes illusztrációkkal, animációkkal, audio és videó tartalmakkal és kvízekkel teszi még könnyebben befogadhatóvá, a tanulást pedig még élvezetesebbé. A HTTP Alapítvány egy olyan közhasznú szervezet, ami a piacképes informatikai szaktudás minél szélesebb körben történő elterjesztését tűzte zászlajára. „A mai gazdasági és munkaerő piaci körülmények között roppant fontos, hogy mindenki hozzájuthasson azokhoz a szakmai ismeretekhez és végzettségekhez, amivel megfelelő munkahelyet találhat magának. Ezért is örülünk, hogy részt vehetünk ebben a projektben, segítve ezzel a résztvevők munkaerőpiacon történő elhelyezkedését” – mondta Sisák Zoltán a HTTP Alapítvány kuratóriumi elnöke. A tananyag összeállítói szerint a kurzus 4-5 óra alatt teljesíthető, de aki szeretne jobban elmélyülni az egyes témakörökben, inkább 10-12 órával számoljon. Az online elérhetőség előnye éppen az, hogy mindenki maga dönti el, hogy mennyi időt és mikor szán a tanulásra. Továbbá december 4-én lesz egy mentorált, élőben megtartott online képzési nap, amelyhez akár 120 ember is csatlakozhat. Ezen mindhárom téma szóba kerül, de a hangsúly a digitális munkakörnyezettel kapcsolatos gyakorlati készségek elsajátításán lesz. A mentorált résztvevők megismerkedhetnek többek között az online munkakörnyezet és a csapatmunkát támogató legfontosabb digitális eszközökkel A pénzügyi tudatosság témakörében felmerülő kérdéseket emailben várják az OTP önkéntes mentorai a programban résztvevőktől. Ők személyre szabott tanácsokat is adnak például lakásvásárlásról, hitelfelvételről, vásárlási szokásokról, a pénzügyi biztonság megteremtéséről, a bevételek és a kiadások és a háztartások pénzügyeinek kezeléséről. „A pénzügyi kultúra fejlesztését az OTP Csoport kiemelt feladatának tekinti. Célunk a pénzügyi edukáció elősegítése, a lakosság pénzügyi ismereteinek bővítése és a pénzügyi tudatosság ösztönzése“ – mondta Szabó Dóra CSR csoportvezető.
Forrás: uzletem.hu