Nagyon megsínyli a turizmus a koronavírus okozta járványt. A Szallas.hu elemzői szerint idén 43-48 százalékkal csökken a vendégéjszakák száma, ez közel 250-300 milliárd forint kiesést okoz. A vidéki lazítások elrendelésével talán a belföldi turizmus hamarosan újraindulhat.
A turizmus szakma egyáltalán nem optimista. Az elemzők arra számítanak, hogy a 2020-ban 43-48 százalékkal csökken a vendégéjszakák száma, ami 250-300 milliárd forint kiesést okoz a turizmusban.“Ez a bevételkiesés a szektoron kívül leginkább a szolgáltatásokra és mezőgazdaságra, de az építőiparra és akár az energetikai szektorra is kihat, például kevesebb korszerűsítés, kevesebb napelem telepítés várható a következő hónapokban, mivel spórolnia kell a turizmus szereplőinek” – mondta a cég közleménye szerint Szigetvári József, a Szallas.hu Csoport vezérigazgatója. Mivel az ágazatot ért veszteség nemcsak önmagára, hanem más szektorokra is hatással van, a magyar gazdaság ennek nagyságrendileg a háromszorosát, közel 800-900 milliárd forintot veszíthet a prognózisuk szerint. Szigetvári József azt is hozzátette, hogy a turizmus és vendéglátás lesznek az utolsók az iparágak között, melyek ismét fel tudnak pörögni.
A szállásközvetítő cég szerint azonban még ha a belföldi turizmus hamarosan újra is indul, akkor is jelentős változások várhatóak az iparágban, és azok a szolgáltatók lesznek a folyamat nyertesei, akik a leggyorsabban alkalmazkodnak. “Már most látszik a megnövekedett igény a tisztaságra, ami várhatóan évekig fontos tényező lesz a szállásfoglalásnál – hangsúlyozta a vezérigazgató. Szerinte a teljes ellátás még népszerűbb lesz, miután hónapokig magunknak kellett a bevásárlást és a főzést megoldani. Emellett arra számít, hogy népszerűek lesznek a kuponos ajánlatok, az olcsóbb szálláskategóriák és az akár 20-30 százalékos akciók, mert sokan csak ezeket engedhetik majd meg maguknak.A cég előrejelzései szerint várhatóan inkább a saját autós vagy biciklis kirándulást fogják választani a vendégek a repülős és vonatos utazásokkal szemben. Majd a közlemény arra is felhívja a figyelmet, hogy már most érdemes lehet az őszi és téli szezonra foglalni, kedvezményes szállásajánlatok már akadnak lemondási díj nélkül. Ugyanakkor a McKinsey előrejelzése szerint a nemzetközi utazásokra, így a külföldiek érkezésére akár másfél évet is kell még várni.
Forrás: infostart.hu