A tanároknak január 30-ig kellett megkapniuk a megemelt illetményekről is szóló új munkaszerződéseiket, a szakszervezet szerint már több száz visszajelzés érkezett azok valódi mértékéről. A PDSZ ügyvivője, Nagy Erzsébet a lapnak azt mondta, az eddigi adatok szerint áltagosan bruttó 564,2 ezer forintra emelkedtek a bérek.
Az eddigi adatok szerint áltagosan bruttó 564,2 ezer forintra emelkedtek a bérek – számolt be róla a PDSZ ügyvivője. A januári, átlagosan 32,2 százalékos bértömegnövelés ellenére a pedagógusok átlagfizetése továbbra is elmarad a diplomások átlagkeresetétől, annak még a 72 százalékát sem éri el – írja a Népszava a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) összesítése alapján.
A kormány vállalása szerint a tanárok átlagbére idén eléri a diplomás-átlagkereset 71,8 százalékát. A köznevelésért is felelős Belügyminisztérium a „tanárbéremelésről” szóló koncepcióban azt írta, hogy a diplomásátlagbér 2024-re előzetesen számított összege bruttó 936 513 forint, tehát ebben az évben a pedagógusok átlagbérének legalább bruttó 672 416 forintra kell emelkednie. Eszerint idén további bérkorrekcióra lesz szükség.
Sokan rosszul hitték mekkora emelést kapnak
A PDSZ-hez érkezett visszajelzések arra is rámutatnak, hogy sokan a médiában megjelent hírek hatására azt hitték, hogy átlagosan 32,2 százalékos béremelésre számíthatnak, ezért azt hitték, fizetési kategóriáktól függetlenül ennyivel emelkedik majd a bérük. A Szakszervezetek többször is felhívták a figyelmet arra, hogy nem a fizetések, hanem a fenntartók rendelkezésére álló bértömeg – vagyis az az összeg, amelyet a fizetésekre fordíthatnak – növekszik ilyen mértékben.
Ez viszont nem teszi lehetővé, hogy minden pedagógus egységesen 32,2 százalékos béremelésben részesüljön.
- A megkérdezettek 62,1 százaléka azt válaszolta, hogy csak a fokozatához tartozó minimális emelést kapta meg.
- 13.5 százalék azt jelezte, hogy nagyobb összeget kapott, de nem annyit, amennyit várt.
- További 24,4 százalék annyival kapott magasabb illetményt, mint amennyire számított.
A szakszervezet szerint a többség elégedetlen, még azok körében is, akiknél a minimumnál nagyobb volt az emelés.
Forrás: hrportal.hu